A Northwest légitársasággal tavaly ősszel összeolvadt Delta atlantai gyűjtő-elosztó pontjáról a Dél-afrikai Köztársaságba, Kenyába, Libériába, Nigériába, Angolába, Egyenlítői Guineába, Szenegálba és a Zöld-foki szigetekre indít új járatokat. New Yorkból a Dél-afrikai Köztársaságba és Nigériába indul új járat. A Delta és a Northwest összeolvadásának egyik következménye, hogy ezentúl az afrikai járatok gyűjtő-elosztó pontja Atlanta lesz New York helyett. Június elsejétől napi járat indul Atlantából Johannesburgba, heti négy járat Atlantából Nairobiba. Hetente háromszor közlekedik a Delta járata június elsejétől Atlanta és Fokváros között, a gép útközben leszáll Dakarban. Atlantából heti két járat közlekedik a nyár elejétől Nigéria fővárosába, Abujába, technikai leszállással a Zöldfoki-szigeteken. Ez lesz az első közvetlen járat Abuja és Észak-Amerika között. Angola fővárosába, Luandába is heti két járat indul Atlantából, közvetlen járat eddig az USA-ból nem közlekedett Angolába. Hetente kétszer lesz járat Libéria fővárosába, Monroviába, illetve Egyenlítői Guineába, Malabóra. Mindkét járat technikai leszállást hajt végre a Zöldfoki-szigeteken. Afrikai elemzők szerint a Delta afrikai járathálózat-fejlesztésének nagy nyertese a Zöldfoki-szigetek reptere Sal szigetén, ahonnan a technikai leszállásoknak köszönhetően gyakorlatilag a hét bármelyik napján el lehet jutni Atlantába. Sal repülőterén eddig is gyakran megálltak tankolni az Amerikába tartó járatok, de még soha nem volt ilyen jó összeköttetése az amerikai turisztikai piaccal. A fentieken túl heti öt járatot indít a Delta a nigériai Lagosba is New York JFK repülőteréről június 9-étől.
Hét új afrikai útvonalat indít nyártól a Delta
Az észak-amerikai utasok hét új afrikai desztinációba juthatnak el a Delta Airlines-szal június elejétől.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.