Hétvégén Forma 1, változik a közlekedés rendje!

Idén július 24. és július 26. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját. A rendezvényhez kapcsolódóan – a korábbi évekhez hasonlóan – 2015-ben is forgalmirend-változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán - írja honlapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Majd így folytatja: a Hungaroring megközelítése Budapest centrum irányából alapvetően az elmúlt évek gyakorlata szerint történik. Az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13–18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégek részére. Ezen keresztül csak ők közelíthetik meg a versenypályát, a többi látogató a 19-es kilométerszelvénynél létesített ideiglenes lehajtónál kanyarodhat a Hungaroringhez vezető összekötő útra. A verseny helyszíne a 23-as jelzésű Mogyoródi csomópont felől szintén megközelíthető. Fontos tudnivaló, hogy az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe.

Budapest déli (Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) irányából az elmúlt évekhez hasonlóan az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös autópálya felől jövők az M0-s autóút 54-es számú csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-es autópályára, majd azon végighaladva az M3-as autópálya Mogyoródi csomópontján át érhetik el a versenypályát. Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák fogják jelezni. Fontos tudni, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.

A verseny befejezését követően a Mogyoródi csomópontnál (23-as kilométerszelvény), illetve az M3-as autópálya 19-es kilométerszelvénynél létesített ideiglenes felhajtónál lehet ráhajtani Budapest felé az autópályára. Ez utóbbi felhajtásnál az M3-as autópálya (Gödöllői csomópont) – M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalon érhető el Budapest. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, a versenypálya körüli utak minél hamarabbi kiürítéséhez kérjük, kövessék a hatóságok utasításait.

Az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán hosszabb menetidőre szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxlátogatás idején lehet számítani. A Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton az időmérő edzés után, 14 és 15 óra között, vasárnap pedig a verseny végeztével, 16 és 18 óra között fog jelentősen megnövekedni. A torlódások elkerülése érdekében vasárnap délután az M3-as autópályán Nyíregyháza felől Budapest felé közlekedőknek Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat ajánljuk.


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.