Hónapokig fennakadások lesznek a New York-i JFK repülőtéren

Fennakadásokra lehet számítani az elkövetkező négy hónapban a New York-i John F. Kennedy (JFK) nemzetközi repülőtér forgalmában, hétfőn ugyanis felújítás miatt lezárták a fő fel- és leszálló pályát.

A légikikötő forgalmának nagyjából egyharmadát, a felszálló gépek felét érinti a változás: az utasszállítókat három kisebb pályára irányítják át. Ez azt jelenti, hogy az utasoknak többet kell majd várakozniuk felszállás előtt, és a New Yorkba érkező gépek is hosszabb ideig fognak időzni a levegőben, mielőtt földet érhetnek. A legnagyobb amerikai repülőterek közé tartozó JFK várható késedelmei ki fognak hatni a többi repülőtérre is, azok az utasok is csúszásokkal számolhatnak majd, akik például Los Angeles-i, San Franciscó-i vagy orlandói gépekre foglaltak jegyet.

Vélhetően meg fognak drágulni a repülőutak, ugyanis több légitársaság, köztük a JetBlue, az American és a Delta úgy döntött, mintegy 10 százalékkal csökkenti New York-i járatai számát a felújítás időszakában. A késések és a jegyáremelkedés valószínűleg a Los Angeles-i utasokat fogja leginkább érinteni, a JFK-ről ugyanis a legtöbb belföldi járat a kaliforniai nagyvárosba repül. A JFK központi kifutópályája 4,4 kilométer hosszú, az egyik leghosszabb ilyen kereskedelmi célú létesítmény a világon; a világűrből visszatérő űrsiklók tartalék leszállópályájaként is szolgál. A 376 millió dolláros felújítási programban a pálya felületén a kevésbé tartós aszfaltot betonnal cserélik fel, és a pályát kiszélesítik a nagy repülőgépek kényelmesebb fogadására.

A felújítás érinti a május 31-i Memorial Day ünneppel kezdődő repülőgépes utazási főszezont is, egy hónap ebbe az időszakba fog esni. A felújítás négy hónapos periódusa azért március 1-jén kezdődik, mert New York térségében ez az év legszárazabb időszaka, az építkezést ekkor veszélyezteti legkevésbé az esőzés. Így sem biztos, hogy lehet tartani a határidőt, Minneapolisban egy hasonló felújítás folyamatát tavaly például több ezer alkalommal kellett megszakítani a szokatlanul csapadékos időjárás miatt. A JFK központi futópályának felújítását úgy is meg lehetett volna oldani, hogy a szükséges munkákat éjszakánként végzik el, csakhogy ez esetben a folyamat 2-3 évet venne igénybe. A repülőtér vezetői inkább a négyhónapos teljes leállást választották. A JFK eddig sem remekelt a járatok pontosságát illetően: a 31 legnagyobb amerikai repülőtér közül tavaly e tekintetben a 28. volt a rangsorban. A sok más városbeli járatot érintő késési statisztika a felújítás miatt csak romlani fog, Mike Sammartino, a Szövetségi Légügyi Hatóság igazgatója szerint átlagosan 29 perces késésekkel lehet majd számolni, ez csúcsforgalmi időszakban elérheti akár az 50 percet is

"Ha a közeljövőben New Yorkba szeretne utazni az ember, nyugodtan megválthatja jegyét JFK-re. A légitársaságok kötelesek más járaton helyet biztosítani, ha esetlegesen törölnék a járatot, vagy visszafizetik a repjegyárat. Ha viszont időre kell ott lennie, javaslom a környező reptereket: Newark(EWR), La Guardia(LGA) - adott tanácsot Czvek János, a Pelikan.hu repjegyfoglalási portál eladási vezetője. (MTI/Napi Turizmus)


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.