Hosszú sorok alakulhatnak ki a repülőtereken

Az egyre élénkülő utasforgalom és a koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi intézkedések következtében az Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI Europe) attól tart, hogy hosszú sorok alakulhatnak ki a terminálokon a csúcsidőszakban, ezért azonnali lépéseket vár a kormányoktól és üzemeltetőktől - írja az AIRportal.hu.

A szervezet az AIRportalhoz eljuttatott közleménye szerint az utasforgalom augusztusban várhatóan eléri majd a 125 milliót a repülőtereken, amely ugyan jelentősen elmarad a járvány előtti szinthez képest, az érkezők és indulók kezelése mégis kihívások elé állítja az üzemeltetőket az érvényben lévő rendkívüli eljárások miatt.

A testület három fő okot jelölt meg: minden eddiginél több járat lehet akár az adott napon belüli csúcsidőszakokban, eközben biztosítani kell a fizikai távolságtartást, és többször kell ellenőrizni az utazási, illetve járvánnyal kapcsolatos dokumentumokat. Kifejtették: az emberek közötti másfél méteres távolság betartása eddig sem volt problémamentes, jelentősen csökkentette a terminálok kapacitását ez az intézkedés. Továbbá az idei nyári hónapokban az eddigieknél nagyobb forgalomra lehet számítani, és a várakozások szerint a napon belüli csúcsidőszakokban a 2019-es szinthez képest is zsúfoltabbak lehetnek a terminálok, mert a legtöbb légitársaság ugyanabban az időszakban fog járatot teljesíteni.

Az sem segít, hogy megnőtt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos (akár egészségügyi, akár utazási dokumentumok ellenőrzésével kapcsolatos) vizsgálatok száma. További nehezítő körülmény, hogy ezek elvégzése nincs sztenderdizálva, országonként változó az eljárás, illetve az, hogy kik és hol végzik ezeket.
Példaként említette az ACI Europe, hogy a Covid-teszteket Európa repülőtereinek 77 százalékán kétszer, háromszor is ellenőrzik.

Olivier Jankovec, a szervezet vezetője a közleményben azt kérte az európai kormányoktól, hogy minél előbb vezessék be az Európai Bizottság által javasolt egységes intézkedéseket, hogy legalább az utazási szabályok legyenek világosak. Emellett szeretné, ha a tagállamok felkészülnének a közös, uniós zöld igazolvány július 1-jei bevezetésére, hogy gördülékeny legyen a folyamat.

A testület azt is szeretné, ha a koronavírus-tesztek ellenőrzése csak egyszer, a lehető legkorábban történne a repülőtéren vagy online formában, illetve kezdeményezte, hogy a dokumentumokat megfelelő számú dolgozóval ellenőriznék.

Az ACI Europe az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől (EASA), valamint az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól (ECDC) kérte, hogy módosítsák a repülőtéri fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályokat, mivel az utasok döntő többsége oltott lesz, a járványhelyzet pedig folyamatosan javul.

Forrás: Airportal.hu


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.