IATA: nőtt az utasforgalom júliusban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint júliusban csökkent a légiáru-forgalom, az utasforgalom ugyanakkor bővült 2014 júliusához képest.

A montreáli székhelyű szervezet pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a légi áruforgalom az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 0,6 százalékkal csökkent júliusban 2014 júliusához képest, ennek oka a gyengébb világpiaci teljesítmény. A csökkenést Afrikán és a Közel-Keleten kívül a világ minden régiójában tapasztalták, a legnagyobb csökkenést Dél-Amerikában tapasztalták, ahol 5,1 százalékkal esett vissza a szektor teljesítménye. Európából a légitársaságok 1,5 százalékos csökkenést jelentettek. Az év eddigi részében az áruforgalom 2,9 százalékkal haladja meg a 2014 január-júliusi szintet.

Ezzel szemben az utasforgalom pozitív irányban változott az év hetedik hónapjában: az IATA összesítése szerint 8,2 százalékkal haladta meg az értékesített utaskilométer mértéke a 2014 júliusi szintet, a kapacitásokat 6,5 százalékkal emelték a légitársaságok, az átlagos töltöttségi mutató pedig 83,6 százalék volt, 1,4 százalékkal magasabb. A január-júliusi időszakban 6,5 százalékos bővülést mért az IATA, a kapacitások 6 százalékkal bővültek, az átlagos kihasználtság pedig 80,1 százalék volt.

A világ régiói közül a legnagyobb bővülést a Közel-Keleten mérték, ahol a többi régiót jóval meghaladó mértékben, 19,8 százalékkal nőtt a szektor teljesítménye. Európában a légitársaságok 6,7 százalékos bővülésről számoltak be.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.