Idén hány kilométer autópálya épül Erdélyben?

Tavaly december elsején ünnepélyes körülmények között átadták az első erdélyi autópálya-szakaszt, a Kolozs megyei Aranyosgyéres és Gyalu közötti 42 kilométert.

Mindez alig több, mint 10%-a a Brassó és a Nagyvárad melletti Bors között épülő 411 kilométeres sztrádának. Mégis az első konkrét megvalósítás. Méghozzá gazdasági válság idején.

Az országos autópálya-vállalat óvatos, s a 2010-re országosan tervezett 101 kilométerből Erdélynek csupán 29 jutna. Konkrétan a tavaly átadott szakaszt Gyalunál további 9 kilométerrel toldják meg, ami 1,66 milliárd lejbe kerül. Ezen kívül csak Bihar megyében fejeznek be épülő pályaszakaszokat. Nevezetesen Berettyószéplaknál idén átadják a két kilométeres felüljárót, illetve a Sárszegig vezető 18 kilométeres szakaszt. A jelenleg 72%-ban kész felüljáró befejezése 83 millió lejbe kerül, a 75%-ban elkészült Berettyószéplak-Sárszeg pálya, pedig 1,37 milliárdba. Amennyiben az állami finanszírozást maradéktalanul folyósítják, az év végére az észak-erdélyi autópályán két szakasz lesz használható: 51 kilométer Kolozs megyében és 20 kilométer Bihar megyében. A két szakasz ugyanis nincs közvetlen kapcsolatban egymással.

Noha ellentétben a teljes mértékben állami finanszírozású észak-erdélyi autópályával a régiónkat átszelő dél-erdélyi autópálya nagyrészt EU-s pénzekből épül, a haladás lényegesen lassúbb. Tulajdonképpen a kiindulópont is sokkal kedvezőtlenebb, hisz míg északon a munkálatok évekkel ezelőtt elkezdődtek, mifelénk még csak terv szintjén maradtak. Még a legelőrehaladottabb szakaszon, Déva és Szászváros között sem tudni pontosan mi lesz. Az építési terv elkészült, sőt tavaly szeptemberben a kivitelező kiválasztására szóló tendert is lezajlott. Csakhogy októberben a fővárosi táblabíróságon fellebbezést nyújtottak be, s ameddig nem születik ítélet az ügy nem haladhat, szemléltette a helyzetet Mihaela Hurezeanu, az országos autópálya-vállalat szóvivője. Amennyiben az igazságügyi úgy ítéli meg, akkor a licitet meg kell ismételni.

Ettől a többi szakaszon még haladhatnak a dolgok. Legalábbis elvileg. Tervek már három szakaszon készen vannak, tavasszal tartják meg a tendert a Nagylak-Arad, Lugos-Déva, illetve Szászváros-Nagyszeben útvonalak építőinek kiválasztására. Mindez természetesen távolról sem biztos, tekintettel arra, hogy Ludovic Orban akkori szállítási miniszter még 2007-ben ígérte, hogy a munkálatok a következő évben kezdődnek el. Nemcsak 2008, de 2009 is eltelt, s egyetlen kilométer pálya sem épült dél-Erdélyben. Noha pénz lenne. Az Aradot elkerülő 12 kilométerese gyűrű megépítésére 181,2 millió lej áll rendelkezésre vissza nem fizetendő EU-s forrásokból, az Arad-Temesvár szakaszra, 160,6 millió, a Nagyszebent elkerülő, 80%-ban kész gyűrűre, pedig 44,5 millió, legalábbis az országos autópálya-vállalat adatai szerint. (nyugatijelen.com)


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.