Így készül a téli szezonra a Budapest Airport

„Az idei év jobb lesz már mint a tavalyi, de nem sokkal” – hangzott el a Budapest Airport csütörtöki workshop-ján, amelyet a Terminál 1 Rendezvényközpontban tartott a repülőtér üzemeltetője az utazási irodás és légitársasági partnereknek.

A rendezvény házigazdái Almási Eszter, Bucsi Balázs, járatfejlesztési menedzserek, Váczi Zsuzsa légitársasági és turisztikai menedzser és Tóth Nikolett légitársasági menedzser voltak. Elhangzott, hogy a tavalyi „gyászév” áprilisában kevesebb mint 10 ezer utas fordult meg Ferihegyen, ami a fele egy mai átlagos nap forgalmának. 2020-ban drasztikusan, 76 százalékot zuhant az utasforgalom az előző évi 16,2 millióról 3,8 millióra.

A nyár már bizakodásra adott okot, 105 úti cél volt elérhető Budapestről, ezzel a 2019-ben közlekedő járatok 80 százaléka visszaépült, a légitársaságok közül viszont csak 29 tért vissza a fővárosunkba, ami 60 %-os visszaépülést jelent, a hosszútávú járatokat üzemeltető légitársaságok visszatérése még várat magára. Volt, ami rekordot döntött nyáron: az eddigi legtöbb, mintegy 11 görög úti célra közlekedtek járatok Ferihegyről.

 Ezeket az úti célokat nagyon keresték

A légikikötő a Skyscannerrel partnerségben igyekezett a keresési adatok alapján feltérképezni, hogy mely úti célokba mutatkozott növekvő kereslet az elmúlt hónapok során és kiderült, hogy Zanzibárba egészen kiugróan sokan kerestek repülőjegyet: 160 százalékos növekedéssel, Cancún népszerűsége is növekedett 45 százalékkal, ahogy Punta Cana (39 százalék), Male (25 százalék) és Hurghada (17 százalék) is jóval több keresésben szerepelt.

Szó esett arról is, hogy új légitársaságként szeptemberben megjelent a Budapest Airporton a Flydubai diszkont légitársaság, amely az Emirates-szel kódmegosztásos rendszerben üzemelteti járatait Dubaj és Budapest között.

Soha nem repült újdonságok

A szervezők elmondták azt is, hogy néhány nap, és életbe lép a téli menetrend. Ebben az időszakban 110 desztináció lesz elérhető Európában, ami jó lefedettségnek tekinthető, a hosszútávú járatok közül azonban mindössze egy közlekedik Szöulba a LOT üzemeltetésében, amely heti egy járattal tervez, és ezt később kettőre bővítené.

A téli menetrendben a legtöbb új járatot a Ryanair üzemelteti majd. Heti két járattal közlekedik az ír fapados Harkovba, Lappeernatába, Nürnbergbe, Poznanba, Toulouse-b, valamint Torinóba, Bournemouth-ba és Kaunas-ba, utóbbi hármat a piacon elsőként repüli hazánkból a légitársaság. Heti két járatot indítanak Velence-Trevisóba, Krakkóba, Luxemburgba és Rigába. Kölnbe heti négy alkalommal közlekednek. A Wizz Air hetente két járattal Fuerteventurát és Hurghadát repüli, és heti egyszer Ammánba, Akabába, Bolognába és Tiranába jár.

Ráhordással a világba

A szakmai napon elhangzott, hogy a legnagyobb kapacitásokkal visszatérő hagyományos légitársaságok, illetve légiszövetségek csatlakozásaikkal számos úti célhoz biztosítanak közvetve elérést. Az Air France-KLM Csoport járatai több mint 300, a Lufthansa Csoportba tartozó légitársaságok közel 300 úti célhoz kínálnak csatlakozást európai repülőtereken keresztül. Az Isztambulba naponta közlekedő Turkish Airlines-szal 250, a heti 5-ször Dubajba repülő Emirates-szel 120 desztináció érhető el a téli szezonban. Az Austrian Airlines bécsi ráhordását hiányolók is hamarosan fellélegezhetnek: az osztrák légifuvarozó 2022 elején tervezi visszatérését Budapestre. A TAP Air Portugal pedig 2022 júliusától tervezi, hogy visszatér Ferihegyre és lisszaboni csatlakozással sok egyéb portugál úti célt kínál, többek között Madeirát, Portót és az Azori-szigeteket.

Tartanak a pozitív teszttől az utasok

Ahogy idén nyáron július óta, úgy télen is több lehetőség áll majd rendelkezésre, hogy az utasok megfeleljenek a járványügyi előírásoknak a repülős utazáshoz: uniós covid-igazolás, védettségi igazolvány a bilaterális egyezmények alapján, PCR teszt, vagy az IATA covid-útlevele. A Budapest Airport az aktuális utazási szabályokról való tájékozódáshoz az IATA és az UNWTO közös platformját javasolja, ahol az érkezési és indulási pontok megadásával könnyen kikereshetők az adott utazásra, utasra vonatkozó feltételek. Ami általánosan érvényes nyár óta, hogy a világ legtöbb úti célja elérhető egy vagy két PCR-teszt elvégzésével. Van olyan kiutaztató, aki szerint komolyan visszaveti a foglalási kedvet, hogy számos ország nem ad prioritást az oltottságnak, és az oltottság mellett is kér PCR tesztet. Sok honfitársunk ugyanis inkább nem indul útnak, minthogy kockáztassa utazása meghiúsulását, vagy a célországban karanténra kötelezzék egy pozitív PCR teszt esetén.

Fejlesztések és reprivatizáció

A Budapest Airport az elmúlt két évben 70 milliárd forintot költött fejlesztésekre, amelyekről ITT írtunk részletesen.

Megkérdeztük a társaság munkatársait, milyen várakozásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy a Budapest Airportot bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam, és azt a választ kaptuk, hogy mivel a magyar kormány egyelőre csak a kanadai és szingapúri tulajdonosokkal folytat tárgyalásokat, és nem a budapesti vezetőséggel, egyelőre ők sem rendelkeznek semmilyen információval a témában.  

A Budapest Airport prezentációját a légitársaságok és utazási irodák workshopja követte.

Forrás: Turizmus Online


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.