Így közlekedhetnek szeptemberben a turistabuszok a pesti alsó rakparton

A Fővárosi Önkormányzat még tavasszal döntött a pesti alsó rakpart szeptember közepéig történő hétvégi megnyitásáról. A következő hétvégék a nemzeti ünnephez kapcsolódó munkaszüneti napok, illetve munkanap-áthelyezés miatt egyedileg alakulnak, melyhez igazodva alakul a pesti alsó rakpart Margit híd – Bálna közötti szakaszának használata.

"Mind a rakpart megnyitás célja, mind a közlekedésbiztonsági és forgalmi okok alapján a négy napos hosszú hétvégén végig, tehát augusztus 20-21-én is sor kerül a rakpart gyalogos-kerékpáros megnyitására. (Ezen a két napon rendezvény jellegű esemény nem lesz.) Hasonló okokból augusztus 29-én, mely áthelyezett munkanap, szintén javasolt a közúti forgalom lezárása, azzal is összefüggésben, hogy ezen a napon kerül megrendezésre a Budapest Urban Games (BUG) sportesemény is, mely érinti a megnyitott rakpartot is. A megnyitás a szokásos módon zajlik a szeptember 5-6. és a szeptember 12-13. hétvégéken is. Hosszabb, hétköznapokat érintő megnyitás nem lesz.

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a fentiek alapján a turistabuszok behajtása az augusztus 20., 21. és 29. napokon is a lezárás idején eddig megszokott ügymenettel lesz lehetséges. Nem tudom, történt-e korábban egyeztetés a szervezőkkel, de szeretném jelezni, hogy az augusztus 29-re a BUG keretében meghirdetett Duna-átúszás egyik fő helyszíne a Salkaházi Sára rakpart, mely érintheti a szállodahajók kikötését és a turistabuszok közlekedését is – ezzel kapcsolatban felmerülő kérdésekkel kérem, forduljanak közvetlenül a szervezőkhöz.

A Budapest Közúttól kapott heti tájékoztatás alapján bízunk benne, hogy a behajtás és a turisztikai forgalom lebonyolítása eddig, és a hátralevő időszakban is eredményesen és kényelmesen fog történni" - tájékoztatta a Magyar Idegenvezetők Egyesületét Timár Benedek városfejlesztési önkormányzati tanácsadó.

Forrás: Turizmus Online


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.