Így változik a vasúti menetrend augusztus 20-án

Késő esti vonatok fognak indulni a fővárosból és Debrecenből.

Az augusztus 20-i ünnephez igazodva, a megnövekvő utasforgalom zavartalan kiszolgálásának érdekében módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok az alábbi napokon: augusztus 19-én, kedden munkanapi, augusztus 20-án, szerdán ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. Ezt követően augusztus 21-én, csütörtökön munkanap szerinti menetrend lesz érvényben.

A tűzijáték után – a várhatóan megnövekvő utasforgalom megfelelő kiszolgálásának érdekében – Budapest-Nyugati pályaudvarról vonat indul 22 óra 28 perckor Szobra, 22 óra 33 perckor Szolnokra és 23 órakor Szegedre, továbbá Budapest-Déli pályaudvarról 23 óra 20 perckor Győrbe, 22 óra 40 perckor Fonyódra és 22 óra 55 perckor Dunaújvárosba, valamint augusztus 21-én hajnali 2 órakor Fonyód állomásról Budapest-Déli pályaudvarra.

A debreceni ünnepségről hazautazóknak segítve Debrecenből 22 óra 46 perckor Mátészalkára és 22 óra 42 perckor Nyírábrányba vonat indul.

Az állami ünnep ideje alatt utazni szándékozóknak javasolja a vasúttársaság – a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében – az internetes jegyvásárlási lehetőséget a www.mav-start.hu oldalon keresztül, illetve a menetjegyek elővételi megváltását.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.