Így zöldít tovább Ferihegy

A Budapest Airport 83 elektromos töltőállomást telepít - 102 töltőponttal - a reptéren, 1,3 milliárd forint beruházással a repülőtér-üzemeltető flottájába tartozó járművek és a légikikötőben tevékenykedő partnercégek kiszolgálására - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.

A költségek felét az Európai Unió 650 millió forintos támogatása adja, a másik felét a társaság önerőből biztosítja. A tájékoztatás szerint a töltőpontokat 2025. augusztus 31-ig, három ütemben telepítik. A közleményben felidézik, hogy a Budapest Airport 2022-ben pályázott az Európai Unió CEF 2 Transport - Alternative Fuels Infrastructure Facility elnevezésű támogatási programjára a Net Zero Airport című projektjével, ennek keretében írták alá a közelmúltban a 83 töltőállomás telepítéséről szóló támogatási szerződést.  

   

A közleményben ismertetik, hogy a Budapest Airport már eddig 66 elektromos autótöltőpontot telepített, amelyből 35 a repülőtér nyilvánosság előtt elzárt területén, míg 31 a repülőtér egyéb helyén található. A Budapest Airport hangsúlyozta: évek óta fejlesztik az elektromosjármű-töltő infrastruktúrát, és a partnervállalatokat is ösztönzik az e-mobilitásra. A repülőtér-üzemeltető emlékeztetett: a közelmúltban 134 földi kiszolgáló járművet, illetve 24 flotta- és menedzserautót cseréltek hagyományos meghajtásúról elektromos vagy hibrid modellre, ezzel évi 412 000 liter üzemanyag, és megközelítőleg 1080 tonna szén-dioxid-kibocsátás takarítható meg.     7

A sajtóanyag kitér arra, hogy a Főtaxi, a Budapest Airport szerződött partnere is kiemelten kezeli az e-mobilitás előmozdítását, és flottájának 30 százalékát már elektromos vagy hibrid járművekre cserélte. A Főtaxi repülőtéri pufferparkolójában már hat ultragyors elektromos töltőpont működik, amelyek száma 2025 végéig várhatóan 26 töltőponttal bővül.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.