II. világháborús lőszerek miatt módosul a menetrend

A Budapest–Szolnok–Debrecen vasútvonal Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közötti szakaszán a vasúti pálya felújításának előkészítése során a napokban II. világháborús lőszerek kerültek elő, a földfelszín alatt mintegy 80-100 cm mélységben. A vasúti közlekedés a tűzszerészek egybehangzó szakértői véleménye alapján biztonságos a térségben, ugyanakkor a tervezett nagygépes pályafelújítási munkálatok elkezdéséig az érintett mintegy 200 méteres területet teljesen át kell vizsgálni és lőszermentesíteni. Augusztus 21-étől a mentesítés ideje alatt ezen a szakaszon a MÁV nem közlekedtet vonatokat, s az érintett vasútvonalakon ideiglenes menetrendet vezet be.

A MÁV Csoport szem előtt tartva a tűzszerészek szakvéleményét, a hosszú hétvégét követően, augusztus 21-étől teljes vágányzárat léptet életbe a Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közti vonalszakaszon, a mentesítés végeztéig, várhatóan augusztus 27-ig. A korlátozás és az emiatti ideiglenes menetrend augusztus 21-én 0.00 órától várhatóan augusztus 27-én 24.00 óráig lesz érvényben.

Módosított menetrend augusztus 21-én 0.00 órától:

  • A Budapest – Debrecen – Nyíregyháza (100 sz.) vasútvonal Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közötti szakaszán 2012. augusztus 21-én 0.00 órától várhatóan augusztus 27-én 24.00 óráig nem közlekednek vonatok.
  • A vágányzár ideje alatt a vonatok Budapest-Nyugati – Szolnok – Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás – Püspökladány – Debrecen – Záhony (100 sz.) viszonylatban óránként közlekednek. Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás között vonatpótló autóbuszok közlekednek.
  • A korlátozás alatt a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen – Szolnok – Budapest útvonalon InterCity vonat nem közlekedik, helyette Budapest-Keleti pályaudvarról minden óra 30. percében indul gyorsvonat (InterCity megállásokkal) Miskolc – Szerencs – Nyíregyháza – Debrecen útvonalon Püspökladányba. Ezek a jellegű vonatok vissza irányban Püspökladányból indulnak Debrecenen át Budapest-Keleti pályaudvarra. (A Keleti pályaudvarról Kassára induló Rákóczi (6.30) és Hernád (18.30) vonatról Nyíregyháza – Debrecen – Püspökladány felé utazóknak Miskolc-Tiszai pályaudvaron át kell átszállniuk.)
  • A Budapest – Mátészalka közötti vonatok csak Debrecen – Mátészalka között közlekednek.
  • A Záhonyból Keszthelyre, illetve Tapolcára induló sebesvonat augusztus 21-től további intézkedésig csak Fegyvernek-Örményes állomásról indul Keszthelyre/Tapolcára, és vissza irányban is csak Fegyvernek-Örményesig közlekedik.
  • 2012. augusztus 21-én a Püspökladány – Biharkeresztes között közlekedő nemzetközi vonatok Budapest – Miskolc – Nyíregyháza – Püspökladány útirányon át közlekednek, ezért menetidejük jelentősen megnő. 2012. augusztus 22-től a Püspökladány – Biharkeresztes vasútvonalon pályafelújítás miatt vonatpótló autóbuszok közlekednek, a korábban külön kiadott hirdetmény szerint.
  • A vonatcsatlakozásokat csak az esti utolsó vonatok esetében biztosítja a MÁV-START Zrt.
  • A vasúttársaság a Szerencs és Nyíregyháza között erre az időszakra tervezett felújítási munkálatokat nem most, hanem későbbi időszakban fogja elvégezni, hogy ezen munkák ne akadályozzák az augusztus 21-étől életbe lépő közlekedési rendet.

Utastájékoztatás, jegyvisszaváltás

  • A korlátozás ellenére a vasút az eredeti menetrendszerinti útirányra szolgáltatja ki a menetjegyet, amit a kerülő útirányon is elfogad. Azaz például ha valaki Hajdúszoboszlóról Budapestre vált menetjegyet (220 km), az Szolnok (100 sz. vonal, 220 km) vagy Miskolc (80 sz. vonal, 350 km) irányában is utazhat az olcsóbb jeggyel. Az elővételben már megvásárolt pótjegyet, pót- és helyjegyet, illetve helyjegyet a MÁV-START Zrt. kezelési költség levonása nélkül visszatéríti. A vasúti társaság a bekövetkezett késések, vonatkimaradások után átalány-kártérítés fizetésére nem kötelezett.
  • A vasúti közlekedés változásáról a MÁV-START Zrt. honlapja, az Elvira menetrend, és a MÁVDIREKT 06-40-49-49-49-es telefonszáma ad információt.
  • A vonatok aktuális közlekedéséről a http://vonatinfo.mav-start.hu oldalon folyamatosan percre kész információ található.

A rendkívüli vonatközlekedés miatt késésekkel kell számolni. A kényelmetlenségekért és a hosszabb eljutásért az utasok megértését és türelmét kéri a MÁV-START Zrt.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.