Ilyen népszerűek voltak a nagy tavak a bringások körében

Dinamikusan nőtt a kerékpárosok száma a nyári szezonban a nagy tavak - a Fertő-tó, a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Balaton - körül, a legnagyobb, kétszeres növekedést a Velencei-tónál mérték június-augusztus közötti három hónapban - derül ki az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. legfrissebb statisztikáiból.

Az MTI-nek küldött hétfői tájékoztatás szerint a Magyar Közút az idén nyáron a korábbi évekhez hasonlóan ismét kézi, illetve gépi számlálással gyűjtött adatot a kerékpáros turistákról. A Velencei-tavon, a Balatonnál és a Tisza-tavon is a kerékpárosok számának közel kétszeres növekedését regisztrálták a tavalyi szezonhoz képest. A legnagyobb nyertes a Velencei-tó lett, valószínűleg a kisgyerekes családoknak is könnyen teljesíthető körtúra lehetősége okán. A balatoni számlálás eredménye 85 százalékos, a Tisza-tavi 65 százalékos növekedést mutatott, míg a Fertő-tónál 15 százalékkal többen kerékpároztak nyáron az adatok szerint.

Kiemelik: 2020-ban a tókör hiányzó részének elkészültével a Tisza-tó lett az új kerékpáros paradicsom, a júniusban átadott hidakon több mint 70 ezren bicikliztek át. Tavaly Kiskörén júliusban és augusztusban 18 ezer biciklist számoltak, az idén ugyanezen időszak alatt több mint 40 ezret. A Poroszló és Tiszafüred között elkészült hiányzó szakasz a teljes Tisza-tó kerékpáros forgalmára rendkívül pozitív hatással volt. Megjegyezték, hogy 2016 óta 5,5-szeresére nőtt a Tisza-tó körül kerékpározók száma, a hálózat fejlesztése, és a gátkoronán az autós forgalom csillapítása miatt.

A kerékpáros útvonalak fejlesztései a továbbiakban is a hálózatos logikát fogják követni: a cél a turisztikailag értelmezhető, egybefüggő hálózatok létrehozása, amelyek a megfelelő szolgáltatás fejlesztésével még több kerékpáros turistát vonzanak majd, akár határokon belül, akár külföldről. Így jelölték ki az idén az Eurovelo 14 Szentgotthárdtól a Velencei-tóig tartó szakaszát, és elkészült a Szentendre és Budapest közötti Eurovelo 6, illetve vele párhuzamosan a Duna másik oldalán már épül a Dunakeszi-Budapest közötti hiányzó Eurovelo 6-os szakasz. A hálózatokból hiányzó láncszemek elkészülése pedig ugrásszerűen emelheti egy-egy térség turisztikai vonzerejét, mint azt a Tisza-tó esete mutatja.

A közlemény emlékeztet: két éve a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint ezer kilométernyi külterületi kerékpárút kezelését vette át, és ehhez a feladathoz plusz kormányzati forrást is kapott. Az idén az üzemeltetési munkákon túl többek között a Balaton és a Fertő-tó körüli kerékpárúton felújítást is végeztek. A kerékpárutakhoz kapcsolódóan a Magyar Közút jelentős gépparkfejlesztést hajtott végre: tavaly 15 speciális traktort és a hozzájuk tartozó téli-nyári adaptereket szereztek be, amit idén további 5 téli és nyári adapterekkel felszerelt traktorral bővítettek. Az újonnan épülő és már megépült kerékpárutak megfelelő karbantartása nagyban hozzájárult a nyári turisztikai szezon sikerességéhez - írták.

Az AÖFK idén először indított térségi aktív turisztikai kampányt, ennek legfontosabb eleme a Tisza-tó kerékpáros fejlesztéseinek bemutatása volt, ezt az ősz folyamán a térségi látnivalók és kevésbé ismert túraútvonalak bemutatásával folytatják.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.