Ismét vezetőváltás a debreceni repülőtér élén

Sűrűn váltják egymást az Airport Debrecen ügyvezetői; Meleghegyi Tamást felmentették.

Mint azt az Airport Debrecen honlapjáról (AD) megtudtuk, személyi változásról határozott 2012. szeptember 14-én az Airport-Debrecen Kft. üzemeltetési jogait gyakorló cégcsoport tulajdonosi taggyűlése, felmentve posztjáról Meleghegyi Tamás József ügyvezetőt. Helyét a döntés szerint ettől az időponttól Sápi Tamás, korábbi forgalmi- és üzemeltetési igazgató veszi át.

2011 márciusa óta Sápi Tamás a negyedik ügyvezető a reptér élén. Farkas András 2011 március 19-én közös megegyezéssel távozott. Helyét Kedvek Zsuzsanna vette át, mint megbízott ügyvezető igazgató. Farkas utódja kinevezésekor már 5 éve az AD-nél dolgozott, utóbb gazdasági igazgatóként. Kedvek Zsuzsannát ugyanazon év augusztusától már Papp Csaba váltotta és irányította Magyarország második legnagyobb repülőterét 2012 február 1-ig. Innentől került a képbe a légi iparban - egyebek mellett a Malévnél is - sok évnyi tapasztalatot szerző Meleghegyi Tamás, feladatait Papp Csabával megosztva. Kinevezését megelőzően már tanácsadói feladatokat látott el a tulajdonos Xanga cégcsoportnál.

Az idei év fordulópont a debreceni légikikötő életében. A válságot követő több éves gyengélkedés után az utasszám növekedésnek indul. Év végéig 47 ezer utast várnak, míg jövőre a Wizz Air és charter járatokkal együtt 100 ezer utassal számolt Meleghegyi a Turizmus Online-nak egy héttel visszahívása előtt. A Wizz Air számításai szerint azonban csak a saját járataik mintegy 130 ezer utast szállíthatnak. Az üzemeltető vesztesége is csökkenőben van - derült ki nemrég. Sőt - nyilatkozta korábban Kósa Lajos, Debrecen polgármestere - 2013-ban nullszaldós lehet a cég.


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.