Itt a legújabb őrület: egykerekű villanybicikli

A roller már a múlté, az egykerekű villanybicikli az új sláger az osztrák fővárosban. Egy feltöltéssel 20 kilométert bír és akár 16 km/h-ás sebességre is képes. 

Új divat hódít a bécsi járdákon: az egykerekű villanybicikli. Az új közlekedési alkalmatosság úgy néz ki, mintha egy vastagabb keréktárcsára pedálokat szereltek volna, irányítani pedig az alsó lábszárral kell. Fékezni a sarok, elindítani a lábfej lenyomásával lehet. 

A city-wheelre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a gördeszkára – vagyis csak járdán és gyalogúton lehet használni – noha akár 16 km/h-ás sebességre is képes. Egy feltöltéssel akár 20 kilométert is meg lehet tenni vele, „padlógáznál” pedig két órát bír az akku. A teljesen hagyományos módon tölthető elektromos egykerekűnek jelenleg két modellje kapható Bécsben.

A city-wheel használata igényel ugyan egy kis gyakorlást, de a jó egyensúlyérzékkel megáldottak kétszer fél óra után már biztonsággal tudják irányítani, a bizonytalanok pedig pótkerekekkel is felszerelhetik. Főleg a leszállás igényel némi jártasságot, mert a szerkezet néhány métert még tovább gurul, ha leugranak róla, majd tesz egy kanyart és eldől. 

A villany-egykerekűt bármilyen időjárásnál és mindenféle talajon lehet használni, az ügyesebbek pedig akrobatikus mutatványokra és lépcsőzésre is képesek vele. A bukósisak és a térdvédő viszont nem árt.


A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.