Itt a negyedik járat Dohába

Heti négyre bővíti járatai számát Belgrád és Doha között a Qatar Airways szeptembertől. 

A Qatar Airways légitársaság bejelentette, hogy szeptember 18-ától az eddigi heti három járat mellett a negyediket is beindítja a belgrádi repülőtérről. A légitársaság közleményéből kiderült, hogy kedden, szerdán, csütörtökön és vasárnap érkezik gép Szerbiába. Dohából nyolckor száll fel a repülő, 14.10-kor ér Belgrádba, majd egy óra múlva indul vissza Dohába, és este tizenegykor érkezik meg.

A járaton az egyik legkorszerűbb gép, a 156 férőhelyes Airbus A320-as közlekedik. Tizenkét helyet az első osztályon tartanak fenn, a többi pedig harmadosztályú. Az új járat bevezetésével Belgrád közelebb kerül az ázsiai és a dél-amerikai turisták számára, ugyanakkor e járatnak köszönhetően Szerbia polgárainak is könnyebb lesz a világban utazni, hiszen Dohából egyenesen utazhatnak egyebek között Bangkokba, Hongkongba, Melbourne-be, Cape Townba, Johannesburgba - közölte a Tanjug híre alapján a Magyar Szó

Forrás: Magyar Szó


Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.
Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.