Izraelben új repülőtéri biztonsági rendszert próbáltak ki

Izrael kedden olyan új repülőtéri biztonsági rendszer létrehozásáról számolt be, amely egyszerűsíti a kényelmetlen és hosszantartó ellenőrzéseket, miközben a repülést biztonságosabbá teszi.

Mint a repülőtéri hatóság szóvivője elmondta, a biometrikus rendszert a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren próbálták ki. A légi utasoknak nem kell hosszú sorokban várakozniuk arra, hogy egyenként megvizsgálják őket, ehelyett olyan mágneses csíkkal ellátott műanyag- - úgynevezett swipe - kártyákat kapnak, amelyeken rajta van a fényképük, ujjlenyomatuk és személyes adataik. A biometrikus szkennerek méretüket és formájukat tekintve olyanok, mint a pénzkiadó bankautomaták. Kamerákkal látták el őket, amelyekkel gyorsfelvételt készítenek az utasról, majd ezt összehasonlítják a mágneskártyával. Az utasoknak ezután a képernyőn megjelenő alapvető kérdésekre kell válaszolniuk. A gép mellett biztonsági ellenőrök fognak állni, közreműködve a válaszok értékelésében. Az is feladatuk lesz, hogy figyeljék az utasok testbeszédét: nem izzadnak-e túlzottan, vagy nem idegesebbek-e a szokásosnál. Az új, izraeli fejlesztésű technológia - a szóvivő szerint - az első ilyen rendszer, és a ha a teszt sikeres lesz, az összes izraeli határátkelőhelyen bevezetik a jövő évben. Izrael hosszú ideje világelső a repülőtéri biztonság terén, az elmúlt évtizedek gépeltérítései és egyéb támadásai következményeképp. Az egész világon emelték a repülőterek riadókészültségi szintjét, mióta karácsonykor egy nigériai férfi megpróbálta felrobbantani egy amerikai légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó utasszállító repülőgépét. (MTI)


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.