Jelentősen rontott eredményein a világ legnagyobb fapadosa

Jelentősen csökkent a világ legnagyobb diszkont légitársaságának, a Southwest Airlinesnak az üzemi és adózott eredménye is a harmadik negyedévben az előző évihez viszonyítva.

A légitársaság honlapján közölte a szeptember 30-ával végződött negyedév adatait. E szerint a dallasi székhelyű légitársaság 1 százalékkal kevesebb, 4,6 milliárd dollár árbevétel és 12 százalékkal növekvő, 1,9 milliárd dollár kiadás mellett 695 millió dollár üzemi eredményt ért el, amely 43 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az adózott eredményben is kétszámjegyű csökkenés mutatkozott: szeptember 30-ával az előző évihez képest 33,6 százalékkal alacsonyabb, 338 millió dolláros eredményről számolt be a légicég.



Az év eddigi részében a tavalyi év január-szeptemberi időszakához viszonyítva a Southwest árbevétele 1,6 százalékos javulással 13,9 milliárd dollárra nőtt, az adózott eredmény 1,7 milliárd dollár nyereségen áll, 4,7 százalékkal magasabban, mint tavaly ugyanilyenkor, az üzemi eredmény viszont az időszak végén 5,7 százalékkal alacsonyabb volt és 2,9 milliárd dollárt tett ki.

Az 1971-óta működő Southwest Airlines jelenleg forgalom és flottaméret szerint is a világ legnagyobb diszkont légitársasága. A dallasi székhelyű cég naponta közel négyezer járatot közlekedtet 97 célállomásra, 2015-ben 118 millió utast szállított, 52 ezer embernek ad munkát, flottájában pedig csak és kizárólag Boeing 737-esek vannak, jelenleg 717 szolgál belőlük.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.