Kerékpártörténeti kiállítás az építészeti központban

A kerékpározás történetéről szóló érdekességek, régi és új kétkerekűek, fotók, plakátok és filmhíradórészletek is láthatók a FUGA budapesti építészeti központ augusztus 11-én nyíló kiállításán, amely a kerékpár kultúrtörténetét mutatja be a 19. század második felétől napjainkig.

A tárlat anyagát egy éve a Kiscelli Múzeumban már bemutatták, a mostani kiállítás az építészeti központ méreteihez és lehetőségeihez igazodva más elrendezésben, újfajta installációkkal, de tematikáját tekintve megegyező módon mutatja majd be a városi kerékpározás történetét - mondta el Őri Júlia szervező az MTI-nek.

Három téma köré csoportosul az anyag: könyvek, újságcikkek és fotók mesélnek arról, hogyan váltak az első velocipédek a budapesti polgári társadalom szórakoztató eszközeivé, emellett a korabeli gyártók, biciklis viselkedési szabályok, rendeletek fejlődéstörténete is megismerhető a tárlaton.

Elizabeth Pannel 1892-ben velocipéden Berlintől Budapestig kerekezett, ezzel felhívva a figyelmet a nők komoly sportteljesítményeire. Ennek kapcsán a kiállítás második része a női emancipáció és a kerékpározás kapcsolatát mutatja be, a harmadik szakaszban pedig a biciklisek jelenlegi helyzetéről lesz szó. A kerékpáros klubok és más civil szervezetek tevékenységéről, a Crtitical Mass felvonulásról, a futár szubkultúráról, valamint arról, hogyan és milyen módon indult el a fővárosban a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése.

A tárlat szeptember 13-ig lesz látható.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.