Két év után messze szállt Dániából a Transavia

A dán StandBy szakmai hírlevél tudósított: a holland Transavia fapados légitársaság november elejétöl megszünteti Koppenhágából és a Jütland félszigeti Billundból induló járatait.

A járatnyitásokat két évvel követő visszavonulás 3 billundi és 15 koppenhágai útvonalat érint - a KLM-Air France csoport érdekeltségébe tartozó holland cég föként a mediterrán üdülö destinációkba indította járatait Dániából. Több ezer megváltott jegyet kell visszatéríteni és jelentös számú munkahely is megszünik.

A dániai légi piacon évek óta öldöklõ küzdelem folyik - a Sterling két éve ment csõdbe, a Transavia kivonulása után a következõ lehetséges áldozatot szakértõk a Cimber-Sterling-ben látják, amely alig tud lépést tartani a SAS és Norwegian versenyével és helyzetét a RyanAir és Easyjet benyomulása is veszélyezteti.


Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze a beszámolók szerint.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.
Skócia és Észak-Írország fő repterein estig szinte az összes járatot törölték

Skócia és Észak-Írország fő repterein estig szinte az összes járatot törölték 

Az utóbbi évek legnagyobb vihara érte el a Brit-szigeteket.
A török légitársaság újraindítja járatait Damaszkuszba

A török légitársaság újraindítja járatait Damaszkuszba 

Korábban a bizonytalan politikai helyzet miatt hosszú évekre felfüggesztették a légi összeköttetést – most újraindítják járataikat Szíria felé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.