Két hét múlva újra Malév közgyűlés

A Malév Zrt. 2009. január 27-re összehívott rendkívüli közgyűlése kedden megkezdte munkáját, határozathozatalra azonban csak a 2009. február 10-én megtartásra kerülő folytatólagos Közgyűlésen kerül majd sor, miután a többségi tulajdonos a döntések megalapozottsága érdekében a Gazdasági Társaságokról szóló 234§ (3) bekezdése, illetve a Malév Alapszabályának 5.17. pontja alapján a Közgyűlés munkájának felfüggesztését indítványozta.

A Közgyűlés napirendjén személyi kérdések (döntés igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok visszahívásáról és megválasztásáról), illetve a légitársaság tőkehelyzetének rendezése szerepel, melynek lehetséges módja az alaptőke leszállítása, majd az alaptőke felemelése és a légitársaság alapszabályának ennek megfelelő módosítása.

A Malév üdvözli a magyar-orosz gazdasági együttműködési kormányközi bizottság társelnöki találkozóját követő bejelentést, miszerint a Malév közvetett tulajdonosa az orosz állami Vnyesekonombank lesz, az üzemeltetés pedig az Aeroflottal partnerségben történik, mely a Malév számára – tőkeerős tulajdonosi háttérrel – hosszú távon pénzügyi stabilitást jelent, és melynek révén a Malév továbbra is a térség megbízható fuvarozójaként fogja szolgálni az utasokat. A légitársaság ugyanakkor hangsúlyozni kívánja, hogy a közvetett tulajdonosváltás révén a légitársaság tulajdonosi struktúrája nem módosul, változás a Malév 99,95 százalékos főtulajdonosában, az AirBridge Zrt-n belül történik.

A közvetett tulajdonosi váltás a Malév magyar nemzeti légitársasági és európai uniós közösségi légifuvarozói státuszát nem érinti, mint ahogy nem érinti a Malév oneworld tagságát sem. A Malév két éve csatlakozott a szövetséghez, amely tagjainak megengedi a szövetségen kívüli légitársaságokkal való együttműködést. Ennek megfelelően a Malév eredményes kereskedelmi partnerségben dolgozott és dolgozik ma is számos nem a oneworldhöz, hanem másik légiszövetséghez tartozó légifuvarozóval.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.