Kétszámjegyű bővülés az IAG utasforgalmában

Bővült az utasforgalma Európa fő hálózatos légitársaságainak az év első három hónapjában a 2015-ös első negyedévihez képest, a legnagyobb mértékben az Iberia, a British Airways és az Aer Lingus tulajdonosa, az International Airlines Group (IAG) forgalma nőtt.

A légitársaságok honlapján közzétett negyedéves jelentés szerint az IAG volt az egyetlen társaság, amely kétszámjegyű bővülést tudott elérni, utasforgalma 10,1 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest. Míg 2015 januárja és márciusa között 16,6 millióan, addig idén 20,3 millióan választották a csoport valamelyik légitársaságát. A kapacitásokat 5,2 százalékkal bővítették, a járatok átlagos töltöttsége pedig 1,5 százalékponttal 78,9 százalékra javult.

Az utasforgalom alapján legnagyobb légitársaság, a Lufthansa 3,6 százalékkal 22,3 millióra tudta növelni utasai számát. A kapacitásokat viszont ennél nagyobb mértékben, 6,6 százalékkal bővítették, így a járatok átlagos töltöttsége 0,9 százalékponttal 74,9 százalékra csökkent.

Az Air France-KLM utasszáma az első negyedévben 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 18 millióra nőtt. A holland-francia cég óvatosan, 1,1 százalékkal növelte csak a kapacitásokat, így a járataik töltöttsége 2 százalékponttal 84,5 százalékra javult.

Forrás: MTI


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.