Kiderült: a pilóták hibája okozta a légikatasztrófát

A pilóták hibája és a repülőgép automata rendszereinek bonyolultsága okozta a dél-koreai Asiana Airlines légitársaság 214-es járatának tavaly július 6-i San Franciscóban bekövetkezett balesetét - állapította meg a kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB).

Az Asiana Boeing 777-esének több 307 utasa közül hárman életüket vesztették és csaknem 200-an megsérültek, közülük 49-en súlyosan. Az Egyesült Államokban az ezt megelőző öt év során nem történt halálos légi baleset.

A pilóták hibáztak a kifutópálya megközelítésénél egyebek között azzal, hogy véletlenül kikapcsolták gép repülési sebességvezérlőjét. A gépet irányító három pilóta összesen 20-30 különböző súlyosságú hibát ejtett. Az általuk vezetett utasszállító túlságosan lassan és túl alacsonyan közelített a leszállópályához.

Az NTSB ugyanakkor azt is megállapította, hogy a szerencsétlenséghez hozzájárult a gép tolóerő-automatájának és automatikus repülésvezérlőjének bonyolultsága is. A Boeing repülőgépgyár által a légitársaságok számára biztosított anyagokból emellett nem derül ki, hogy a tolóerő-automata milyen körülmények között nem biztosítja automatikusan a sebességet.

Új hibalehetőségek

A 18 éve rendszerbe állított Boeing 777-es a világ egyik legnépszerűbb utasszállító repülőgépe. A tavalyi szerencsétlenségig a géppel egyetlen halálos baleset sem történt.
Chris Hart, az NTSB ügyvezető elnöke szerint a baleset rávilágított egy olyan problémára, amely világszerte régóta aggasztja a repülés szabályozásával foglalkozó szakembereket. Nevezetesen arra, hogy az egyre bonyolultabbá váló automatikus vezérlőrendszerek, amelyeket éppen a biztonság megerősítésére fejlesztettek ki, új hibalehetőségeket teremtenek.

Hart szerint az Asiana pilótái túlságosan megbíztak az olyan automatizált rendszerekben, amelyek működését nem értették teljes mértékben.

Az NTSB-jelentés elmarasztalta a dél-koreai pilótaképzést is

Az Asiana Airlines közölte, hogy pilótáinak felkészítésében már bevezette az NTSB javasolta változásokat. A légitársaság egyetértett a hatóságnak a tolóerő-automata és a robotpilóta bonyolultságára vonatkozó megállapításaival.

A Boeing viszont elutasította azt a következtetést, hogy a 777-es automatizált rendszerei hozzájárultak a balesethez, rámutatva, hogy ez a repülőgép-típus több mint 200 millió órányi repülés és több mint 55 millió leszállás közben nem szenvedett balesetet. A berendezések az Asiana gépének esetében is rendeltetésszerűen működtek.

Az NTSB 27 javaslatot terjesztett elő a hasonló balesetek jövőbeni elkerülése érdekében.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.