Kínai mintára állóhelyeket is értékesítene a Ryanair

Újabb költség- és hatékonyságcsökkentő tervvel állt elő az ír Ryanair. Ezúttal azt találták ki, hogy az utasok állva is utazhatnak.

Michael O'Leary egyébként egy kínai légitársaságtól, a Springtól vette az ötletet, ők is hasonlót terveznek bevezetni.

A fapados légitársaság ügyvezetője, Michael O'Leary már tárgyal a Boeing repülőgépgyártóval a gépek kialakításáról. Igaz, az engedélyt még nem kapták meg az ír légiközlekedési hivataltól. A Ryanair szóvivője azt nyilatkozta a Sunnak, hogy amint megkapják az engedélyt, bevezetik az állóhelyeket is. A Ryanair azt várja, hogy ettől 50 százalékkal nő a férőhelyek száma, és 20 százalékkal csökkennek a költségek.

Nem ez az első alkalom, hogy a Ryanair olyan költségcsökkentő lépéseket vezet be, mely vitát vált ki. Május végétől sok repülőtéren az utasoknak kell a csomagokat elvinni a repülőtérig, októbertől meg akarják szüntetni a személyes jegy- és csomagkezelést mind a 146 repülőtéren, ahol járatot üzemeltet. Nemrégiben súlyadót akartak bevezetni, a túlsúlyos utasoknak többet kellett volna fizetni a jegyért. (Index)


Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.