Kirobbanó formában az Air Arabia

Nyilvánosságra hozta 2012. második negyedévi forgalmi adatait a Közel-Kelet és Észak-Afrika első és legnagyobb fapados légitársasága, az Air Arabia.

A második negyedévet az Air Arabia 66 millió dínáros (ADR) nettó nyereséggel zárta, ami 31%-os növekedést jelent az egy évvel ezelőtti 51 milliós eredményhez képest. A társaság árbevétele 2012 második negyedévében elérte a 729 millió dínárt az egy évvel ezelőtti 592 millióhoz képest.

Az utasszám a második negyedévben 1,3 millió volt, ami 15%-os növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A járatok átlagos töltése 3%-os növekedéssel elérte a 85%-ot. Az év első felében két új útvonalon (Taif, Szaúd-Arábia, illetve Salalah, Omán) indított járatot az Air Arabia Sharjah-i, központi gyűjtő-elosztó pontjából.

A légitársaság az idén bővítette moszkvai, kuvaiti, nagpuri és dammami járatainak számát is.

Az Air Arabia az Egyesül Arab Emirátusok-beli Sharjah mellett Egyiptomban és Marokkóban létesített leányvállalatokat és gyűjtő-elosztó pontokat.

Az egyiptomi leány az idén nyár eleje óta charterjáratot üzemeltet Debrecen és Hurghada között. Az Air Arabia Maroc bejelentette, hogy október 28-tól járatot indít Marrakech-ből Milánó-Bergamóba.

Casablanca és Milánó között már közlekedik járata a légitársaságnak.


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.