Kivonta a Malév a forgalomból a Fokkereit

A magyar légitársaság Fokker 70-es repülőgépei a Malév színeiben kereskedelmi repülést 2010. január végétől már nem hajtanak végre. Így a flotta vázát februártól két repülőgéptípus: a Boeing 737 Next Generation gépek és a Bombardier Q400-asok alkotják.

„A Malév megfelelve 2009-es vállalásának, sikeresen végrehajtotta flottájának két típusra történő egyszerűsítését. A géppark egységesítése során öt darab Fokker 70-esünket kivontunk a forgalomból és sorban adjuk vissza tulajdonosának, az AWAS Leasing Company-nak. A Malév így az idén már csupán két típusból álló flottával repül: 18 db Boeing 737 NG repülőgéppel és a regionális forgalmat bonyolító 4 db Bombardier Q400-assal. Az egyszerűbb flottaszerkezet jelentősen csökkenti társaságunk karbantartási és üzemeltetési költségeit, melyek kedvező hatásai a 2010-es esztendőben már érvényesülni fognak.” – mondta Martin Gauss, a légitársaság vezérigazgatója.

A légitársaság gépparkja 2008-ban még igen változatos képet mutatott, a flotta gerincét természetesen az új generációs Boeing 737-esek alkották, emellett ugyanakkor még a szélestörzsű Boeing-767-esek, a Fokker 70-esek, Bombardier CRJ-200-as gépek, sőt még egy az újonnan érkezett Bombardier Q400-as is repült a Malév színeiben. A flottaegyszerűsítési programot a heterogén géppark egyszerűsítése céljából indította el Martin Gauss vezérigazgató 2009 nyarán.

Az első Fokker 70-es, kéthajtóműves sugárhajtású regionális utasszállító repülőgép 1995 végén kezdett el repülni Malév színekben. A HA-LMA lajstromjelű gép a hosszú táv kivételével a Malév szinte összes célállomását megjárta, utolsó útját januárban Tiranába teljesítette. A múlt héten visszaadott gépet, további négy Fokker 70-es követi a sorban, melyek a következő fél évben a szükséges javítási és karbantartási munkák elvégzését követően kerülnek vissza a lízingcéghez.

A Malév jelenlegi flottájának egyik típusát a világ legnépszerűbb, közepes hatótávolságú, utasszállító repülőgépe, a Boeing 737 NG gépcsalád adja. Mellettük a kanadai Bombardier repülőgépgyártó 72 személyes, Q400-asai repülnek Malév-színekben. A turbópropelleres repülőgépek gazdaságos megoldást jelentenek egy olyan nehéz időszakban, amikor a kerozin ára kiszámíthatatlanul változik, a jegyárak pedig csökkennek az éles piaci verseny és a gazdasági válság miatt. Az összehangolt, egyszerű flotta-szerkezet ugyanakkor segítheti a légitársaság piaci pozícióinak javítását.

A jelenlegi Malév flotta géptípusai:

Boeing 737-800 NG 5 darab

Boeing 737-700 NG 7 darab

Boeing 737-600 NG 6 darab

Q400                           4 darab

Összesen                  22 darab


Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.