Köszönjük, Hollandia!

A világ legnagyobb Critical Mass mozgalma sosem valósult volna meg Hollandia, az elsőszámú kerékpáros ország példája nélkül - tájékoztatták a szervezők a Turizmus Online-t.

A Budapesti tavaszi Critical Mass felvonulás éppen április 30-ra, Hollandia nemzeti ünnepére, az anyakirálynő születésnapjára (Koninginnedag) esik. A 16 órakor a Vérmezőről induló felvonulást Robert Milders holland nagykövet indítja el, és az eseményt záró bringaemelés előtt ő veszi át a mozgalom Hollandiának és a királynőnek szóló jókívánságait tartalmazó levelet. A mozgalom ebben megköszöni Hollandiának, hogy a kerékpározás hazai elterjedéséhez erőt adó példát, és egy megvalósulni látszó víziót adott.

"Ábrándozni mindenki tud biciklibarát településekről, de nekünk nem csak vágyaink voltak, hanem működő mintánk is. Bátran hirdethettük, hogy álmunk a kerékpáros városról nem utópia, hiszen tőlünk mindössze 1000 kilométerre városok százaiban ez mindennapos valóság. Ezért nem hittük el semmiről sem, hogy lehetetlen, bizonyítékunk volt rá, hogy csak akarat kérdése. Ennek köszönhetően értük el, hogy Budapesten a kerékpárral közlekedők száma már évente 50 %-kal nő. Futótűzként terjed emberről emberre a kerékpáros közlekedés" - így Kükü, a mozgalom hazai atyja.


Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.