A mezőgazdasági bizottság módosításban kikötötte, hogy a területet nem szabad magántulajdonba adni, és ha öt éven belül nem épül meg a repülőtér, akkor ismét kincstári közvagyonnak számít majd, és visszakerül a kutatóintézet kezelésébe. A tervet az összes parlamenti frakció támogatta, mindössze öt képviselő szavazott ellene. Gheorghe Gabor brassói képviselő szerint a törvényt a kelleténél később fogadták el a projekt fontosságához viszonyítva. Az RMDSZ a kezdetektől támogatta a tervezetet azt remélve, hogy egy Kovászna megye és Székelyföld tőszomszédságában lévő nemzetközi repülőtér jelentősen hozzájárul majd a térség fejlődéséhez, adta hírül a manna.ro. (Menedzsment Fórum)
Krumpliföldön építenének nemzetközi repülőteret
A román képviselőház kedden elfogadta azt a kormányhatározatot jóváhagyó törvényt, amellyel a brassói, Burgonyát és Cukorrépát Kutató-fejlesztő Országos Intézet gondozásában lévő területet átadják Brassó megye tulajdonába és a megyei tanács kezelésébe, hogy ott hozzák létre a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőteret, írja a manna.ro.
Új prémium márkájú folyami hajók járják hamarosan Európa vizeit
2027-től indít Európában új folyami hajózási szolgáltatást indít a Royal Caribbean Group.
Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz
Nyáron már indulnak a közvetlen járatok.
Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál?
Kisebb vita robbant ki ez ügyben a z érdekelt felek közt.
Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről
Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér
A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE
Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing
Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között
Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen
Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Interjú
Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.