Lehet, hogy a „két balek” bezárja a repteret

A régóta takaréklángon üzemelő repülőtér igen sokba kerül a fenntartó városnak és megyének. A bezárás gondolata egyik tulajdonos számára sem idegen.

A Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. tulajdonosa a megyei és a városi önkormányzat. A város lényegesen nagyobb arányban vett részt a társaság finanszírozásában, a veszteségek kiegyenlítésében, ezért egy megállapodás szerint négy az egy arányban viseli a közszolgáltatás kompenzációjának éves összegét úgy, hogy a megye maximum 25 milliót fizet.

Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke lapunknak elmondta: már 75 millióval tartoznak a városnak, mert nem hajlandóak olyan cégbe pénzt pumpálni, amely mögött nincs semmiféle tevékenység. Tisztában van azzal, hogy jogi értelemben nekik kötelességük lenne fizetni, de már Tasnádi Péter polgármesterrel is megállapodott szóban arról, hogy azért sem fizet a megye, mert a város is tartozik nekik. A megye tartja fenn egyedül városi segítség nélkül a gyermekvédelmi intézményi rendszert, amely 90 milliójukba kerül, ráadásul a város alaposan megkurtította az EKF megyei beruházását, a Nagy Kiállítóteret.

A repülőtér esetében pedig dönteni kellene arról, hogy állami, illetve uniós pénzek segítségével igazi repülőteret alakítanak ki, ha nem, befektetőt keresnek. Ha egyik út sem járható, a repteret be kell zárni, és visszaadni a területet az ürgéknek. Annak nem sok értelme van, magyarázta Hargitai János, hogy két balek – a város és a megye – értelmetlenül költse a pénzét.

Nagy Csaba alpolgármester szerint számos tényezőtől függ, miként viszonyul a pécsi önkormányzat a repülőtérhez. A korábban kiírt hasznosítási pályázat még nem futott le, egyelőre nem tisztázott, van-e érdeklődés. A Pécs Holding a város ellenőrzési főosztályának vizsgálatát követően most három revizorral ellenőrizteti, ülnek-e a megállapítások. Nyitott kérdés az is, miként viszonyul az új városvezetés és a testület a megyei önkormányzatnak ahhoz az álláspontjához, hogy nem teljesíti a szerződésben megállapított kötelezettségét. Ha mindezek tisztázódnak, nem kizárt a reptér bezárása sem.

Ebben az évben 119 millió támogatásra lesz szükség

Az idei üzleti terv szerint 157 millióba kerül a repülőtér működtetése, amelyből 38 milliós bevételre lehet számítani. Az időnként érkező kisebb gépek miatt légiforgalmi szolgáltatásból is akad bevétel, ez 2009-ben várhatóan 12 millió forint lehet. A finanszírozási szükséglet 119 millió. A legtekintélyesebb költségtényező a dolgozók díjazásából adódik, hiszen a bérköltség 75 millió, a közterhek 23 millió, az adómentes juttatások (cafeteria) 8 millió, a megbízási díjak 3,5 millió forintra rúgnak. Az ilyen típusú költségek öszszesen 112 millió forintot emésztenek fel. (bama.hu)


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.