Lezárná légterét az EU a fehérorosz légifuvarozók előtt

Az Európai Tanács tagjai megállapodtak hétfőn, hogy újabb büntetőintézkedéseket, köztük gazdasági jellegűeket vezetnek be Fehéroroszországgal szemben, és szankciókkal sújtanak fehérorosz tisztségviselőket is válaszként arra, hogy a fehérorosz hatóságok vasárnap minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát, és őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó Raman Prataszevics ellenzéki újságírót, valamint barátnőjét Sofia Sapegát.

Az uniós tagállamok vezetői egyben felszólították az európai légitársaságokat, hogy járataik kerüljék el Fehéroroszország légterét, és felkérték a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetet (ICAO), hogy indítson vizsgálatot az ügyben. Emellett, sürgették a tagállami minisztereket tömörítő Tanácsot, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt.

Az uniós vezetők Prataszevics és Sapega azonnali szabadon bocsátására szólítottak fel, illetve szolidaritásukat fejezték ki Lettországgal a lett diplomaták Fehéroroszországból való indokolatlan kiutasítása miatt. Hétfőn este személyes részvétellel kezdődött meg Brüsszelben az európai uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója, amelynek első napirendi pontja a Ryanair ír légitársaság járatának előző napi, minszki földre kényszerítése volt.

A londoni kormány hétfőn azonnali hatállyal felfüggesztette a Belavia fehérorosz légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét, és intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét. Az Air France is hasonló intézkedéseket hozot kedden. Ezért október végéig kényszerült törölni londoni és párizsi járatait a Belavia fehérorosz légitársaság, és közben kedden Lengyelország, Litvánia és Ukrajna is bejelentette, hogy megszünteti a légi összeköttetést Minszkkel, illetve megtiltja a fehérorosz légtér használatát a Ryanair járatával történt két nappal ezelőtti incidens miatt.

Az Eurocontrol közölte: a Fehéroroszországgal szomszédos államok légifuvarozóival és a léginavigációs szolgáltatókkal együttműködve szeretnék biztosítani, hogy elegendő kapacitás álljon rendelkezésre olyan légitársaságok számára, amelyek el kívánják kerülni a fehérorosz légteret.

Az uniós hatóság szerint, hétfőn a Belavia fehérorosz légitársaság 64 utasszállító gépe érkezett az EU légterébe, míg három európai légitársaság - a német Lufthansa, lengyel LOT és a lett AirBaltic hetente 14 járatot indít Minszkbe. Múlt héten mintegy 2500 járat indult Fehéroroszországból, repült át légterén, vagy landolt az országba, ezek közül körülbelül 419-et a Belavia üzemeltetett. A fehérorosz légifuvarozó 21 uniós városból közlekedtet járatokat.

Forrás: MTI


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.