LMP: gazdaságilag életképtelen a ferihegyi gyorsvasút terve

Az LMP fővárosi frakciója szerint gazdaságilag életképtelen a ferihegyi gyorsvasút megvalósításának azon terve, amelynek alapján úgynevezett pont-pont kapcsolatot hoznának létre a Keleti pályaudvar és a Liszt Ferenc-repülőtér között.

Hanzély Ákos, a párt fővárosi frakciójának tagja a Fővárosi Közgyűlés szerdai, rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a gyorsvasút ebben a formájában még az üzemeltetési költségeket sem tudja kitermelni. Közlése szerint a kínaiak is arra jutottak, hogy nincs gazdasági lehetőség a megvalósításra, de a Fidesz azt akár hitelből, saját kockázatra is megvalósítaná.     

Az ellenzéki politikus szerint azonban a pont-pont kapcsolat nem megfelelő, nemcsak a repülőteret, hanem a környező kerületeket és az agglomerációt is be kellene vonni a rendszerbe. Erre az LMP koncepciót dolgozott ki, amely szerint a 3-as metró vonalát a kőbánya-kispesti végállomástól a felszínen meghosszabbítanák a repülőtérig, majd Vecsésig.     Hanzély Ákos közölte, ha a kormány továbbra is erőlteti a gyorsvasút pont-pont alapú megépítését, akkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy bebizonyítsák, gazdasági racionalitás nélküli luxusberuházásról van szó. 

Forrás: MTI


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.