Lufthansa-sztrájk - Lassan normalizálódik a légiközlekedés

Németország fellélegzett a Lufthansa-sztrájk lefújása után, a káosz azonban keddre egyelőre még nem szűnt meg a repülőtereken. A légitársaság a pilóták munkabeszüntetésének hajnaltól történt felfüggesztése ellenére továbbra is több járatot törölni kényszerült, és gyakoriak voltak a késések is.

Az ország és egyben Európa legnagyobb légitársasága a 24 órás pilótasztrájk után egyelőre a korábban bejelentett szükségterv alapján üzemelt, csakúgy, mint a munkabeszüntetés által érintett leányvállalata, a Germanwings is. Az ország legnagyobb repülőterein, így a frankfurtin, a hamburgin, a münchenin és a berlini repülőtereken a járatok több mint 50 százalékát az előző napi sztrájk okozta fennakadások miatt törölni kényszerültek. Mindennek ellenére pánik sehol nem volt, az utasok éltek a sztrájk idejére biztosított rendkívüli lehetőségekkel, így szükség esetén más légitársaságot vehettek igénybe, vagy vasúton tehették meg a tervezett utat.

Klaus Walther, a Lufthansa szóvivője kedd délelőtti nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy műszaki, illetve szervezeti okok miatt csak fokozatosan tudnak visszatérni a normális kerékvágásba. A többi között arra hivatkozott, hogy a hétfői sztrájk miatt több repülőgép, illetve a személyzet nem ott volt, ahol az eredeti menetrend szerint kellett volna lennie. A szóvivő közölte, hogy előbb a belföldi, illetve az Európán belüli járatokat igyekeznek minél előbb az eredeti menetrendnek megfelelően közlekedtetni, és ezután következhetnek a tengerentúli járatok. A helyzet teljes normalizálódásához még legkevesebb egy-két napra van szükség. Walther szerint minden remény megvan arra, hogy legkésőbb péntekig a Lufthansa mind a 200 célállomásra a normális menetrendnek megfelelően repül.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy eleget tesznek a frankfurti munkaügyi bíróság felszólításának, mielőbb vissza kívánnak térni a tárgyalóasztalhoz. Hasonlóan nyilatkozott a több mint 4000 Lufthansa-pilótát tömörítő Cockpit szakszervezet képviselője is. Az eredetileg négy napra tervezett munkabeszüntetést a szakszervezet a béremelést, illetve a munkahelyek biztonságának garantálását célzó követelések alátámasztására kezdeményezte, a munkaügyi bíróság azonban az első nap után a feleket feltétel nélküli tárgyalásokra kötelezte. Mindennek alapján a Cockpit beleegyezett abba, hogy március 8-ig felfüggeszt minden fajta sztrájkot, és a Lufthansával tárgyalásos megoldásra törekszik.

Értesülések szerint a korábbiakhoz képest valamelyest közeledtek az álláspontok. Így a szakszervezet lemondott arról, hogy a belső bérmegállapodások alkalmazását kiterjesszék a Lufthansa külföldi és olcsóbban működő leányvállalatira, a Lufthansa ugyanakkor arra tett ígéretet, hogy garantálja a munkahelyek biztonságát. A szakszervezet attól tartott, hogy bizonyos munkahelyek külföldre történő "kitelepítése" mintegy 500 Lufthansa-pilóta állását veszélyeztetné. A német kormány üdvözölte a sztrájk felfüggesztését, illetve a tárgyalások felújításáról született megállapodást. Peter Ramsauer közlekedési miniszter reményét fejezte ki, hogy a Lufthansa és a szakszervezet között kölcsönösen elfogadható egyezség jön létre a vitás kérdésekről. Keddi bejelentés szerint a felek jövő hétfőn újítják fel a tárgyalásokat. (MTI)


Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.