Az ötven év felettiek körében egyelőre nő az otthonülők, illetve az elszigeteltek (44 százalék) aránya. Az otthoni környezetbe illő tevékenységekre, így főként a tévénézésre fordított idő a korral együtt növekszik - a tévéfüggő férfiak és háziasszonyok aránya az 50 évesnél idősebbek körében 30 százalékot képvisel, a 65 évnél idősebbek között viszont már 41 százalékot. Szabadidejét az idős generáció tagjainak többsége ugyanakkor szereti ház körüli munkával tölteni: még a 75 év felettiek harmada is végez ilyen tevékenységet. Az ötven évnél idősebbek Magyarországon elsősorban az inflációtól és a magas áraktól tartanak, valamint attól, hogy megélhetésüket pénzük megfelelően fedezi-e. Akik szoktak üdülni, nem igazán bíznak az utazási irodákban - inkább maguk szervezik meg üdülésüket. Körükben jellemző a belföldi turizmus, de kedvelt utazási célország Horvátország, Görögország és a szomszédos Ausztria is. Míg a teljes népesség az üdülés napjait főként strandolással és napozással tölti, addig az 50 éves és annál idősebb generáció tagjai, bár szintén szívesen fürdőznek és napoznak, legnagyobb arányban mégis az úti célul szolgáló várost fedezik fel. A 65 év fölötti korcsoport körében pedig kedvelt kikapcsolódási forma a gyógyfürdők látogatása. (Piac és Profit)
Maguk szervezik üdülésüket az 50 felettiek
A GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis felmérésének adatai szerint a kor előrehaladtával az emberek egyre kevésbé folytatnak aktív életvitelt.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.