A Malév feje azt is elmondta, hogy a kereskedelem, a technika és a teherszállítás területein közösen vizsgálják az együttműködés lehetőségeit. Egy hónapja tárgyalnak arról, hogy a Budapest-Moszkva útvonal mellett indiai és kazah járatok esetében is code share megállapodást kössenek. A célállomásokról egyelőre nem lebbentette fel a fátylat a Malév-vezér, annyi azonban már biztos, hogy a közös üzemeltetésű járatok már benne lesznek a 2009-es nyári menetrendben. A híresztelésekkel ellentétben a közeljövőben nem lesznek hosszú távú járatai a Malévnek, annál is inkább, hogy a légitársaság a veszteséges Torontó, New York és Bangkok légihidak bezárásával 2008-ban több milliárd forintot takarított meg – emelte ki Leonov. A költséghatékonyság további javítására törekszik a társaság, ezért további létszámleépítéseket helyezett kilátásba, valamint racionalizálja gépfordulásainak idejét is, hogy minél kevesebb időt töltsenek a földön gépei, ezáltal több útvonalat tudjanak kiszolgálni. John McCulloch, a oneworld elsőszámú vezetője a magyar újságírók tájékoztatására elmondta, hogy a légiszövetségnek egy tőkeerős Malév az érdeke, és egyelőre nincs ellenvetése a Sky Team légiszövetségbe tartozó Aeroflot és a Malév közeledésével kapcsolatban, hiszen egyelőre még azt sem tudni, mire terjed ki a két légitársaság együttműködése.
Malév: szűkülő létszám, bővülő útvonalhálózat
Az Aeroflot orosz légitársaság nem szerez tulajdonrészt a Malévben, csak stratégiai együttműködésre lép a két légifuvarozó – hangsúlyozta a Malévet is a tagjai sorában tudó oneworld légiszövetség 10 éve fennállása alkalmából szervezett sajtóúton Leonov Péter, a magyar légitársaság vezérigazgatója.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.