Már 12 ország légiforgalmi irányítói sztrájkolnak

Már 12 ország csatlakozott az európai légiforgalmi irányítók ernyőszervezete, az ATCEUC (Air Trafic Controllers European Unions Coordination) szerdai és az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) csütörtöki demonstrációjához.

Az ATCEUC azért tart demonstrációt, mert nem ért egyet az Európai Bizottság Egységes Európai Égbolt (SES) programjával, illetve a 2015 és 2019 közötti időszakban elvárt "irreális" teljesítménycélokkal. A szervezet 14 ezer irányítónak küldte el felhívását. Ehhez a demonstrációhoz Olaszország, Portugália, Málta és Ciprus mellett szerdán csatlakozott Franciaország, Bulgária és Szlovénia is. 

Több légitársaság, így az easyjet, a spanyol Iberia, a Swiss, a portugál TAP, az Austrian Airlines és az Air Berlin is figyelmeztette utasait, hogy szerdán késésekre kell számítani főleg az Olaszországból, Portugáliából induló, vagy oda érkező járatoknál. A Ryanair törölt nyolcvan szerdai, többnyire olaszországi járatot, így a Budapest és Róma - Ciampino közöttit is.

Csütörtökre az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) jelentett be megmozdulást, mivel úgy látja, hogy az egységes égbolt miatti változások veszélyeztetik a légiforgalmi irányítók munkahelyeit, a jogszabálycsomag célkitűzései megalapozatlanok és túlzóak, egyértelműen a légitársaságok érdekeit védik, továbbá negatív következményekkel járhatnak a repülésbiztonságra és a légiforgalmi szolgálatok működésére.

Az ETF akciójában a legfrissebb adatok szerint Franciaország, Olaszország, Portugália, Szlovákia, Csehország, Ausztria, Görögország és Magyarország légiforgalmi irányítói vesznek részt. A HungaroControlnál működő Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete kétórás, forgalomkorlátozással járó sztrájkot fog tartani, a Magyarország felett átrepülő forgalmat kiszolgáló irányítás csökkentett kapacitással fog üzemelni, és a közelkörzeti, valamint torony irányítás is 50 százalékos kapacitással üzemel csütörtök délelőtt 9 és 11 óra között.

A SES-programot az Európai Bizottság és az Eurocontrol kezdeményezte 2008-ban, lényege, hogy a széttagolt, a tagállamok kezében lévő légiforgalmi irányítást összevonják és rövidítsék a repülési útvonalakat.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.