Még keskenyebb ülések a United hosszú távú járatain

A United Airlines háza táján reppentek fel olyan pletykák, miszerint a még több férőhely érdekében tovább csökkentenék üléseik szélességét.

Az egyre több repülőjegy-eladásból származó növekvő profit érdekében eddig az volt a trend, hogy extra sor üléseket préseltek be a gépekbe, így a lábtér fokozatosan csökkent. Most az amerikai United Airlines azt tervezi, hogy hosszú távú, Boeing 777-200-as járataikon az ülések szélességét is csökkentik, hogy soronként még egy ülőhellyel tudják bővíteni a kapacitást. Így a szokásos kilenc helyett tízüléses gépek repülnének, vagyis gépenként száz üléssel lehetne bővíteni a férőhelyet – állítja az Aviation Week magazin. A United egyelőre nem hozta nyilvánosságra szándékát, hanem azt nyilatkozta: „Felmérjük a különböző lehetőségeket, de egyelőre nem tudunk semmit megerősíteni.”

A jelenlegi ülések körülbelül 45,7 centiméteresek, néhány európai és közel-keleti légitársaságnál pedig, amelyek már soronként tíz férőhelyes 777-200-asokkal repülnek, az ülések szélessége alig több mint 43 centiméter. Az American Airlines az egyetlen jelentős amerikai légitársaság, amelyik szintén tízüléses gépeket üzemeltet.

A további keskenyítésnek az utasok nem örülnek, pláne nem az amerikaiak, hiszen az USA-beli felnőtt lakosság több mint egyharmada elhízott, az egészségügyi statisztikák szerint pedig ez a szám a 70-es évek óta folyamatosan nő.

Nemrég arról írtunk, hogy mik azok a dolgok, amik a legjobban idegesítik a légi utasokat - ezt ide kattintva olvashatja el.

Forrás: LA Times


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.