Megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt!

A vegyesvállalat nem végezhet kivitelezési feladatokat, a tervező és fővállalkozó munkáját koordinálja majd - közölte a MÁV.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015. november 24-én, Szucsouban kötött egyezményt. A szerződés az Országgyűlés jóváhagyásával (2016. évi XXIV. törvénnyel) lépett hatályba. Ennek megfelelően a magyar vasúttársaság és a kijelölt kínai társaságok: China Railway International Corporation (CRIC) és a China Railway International Group (CRIG) vegyesvállalatot alapítottak 85%-os kínai és 15%-os magyar részvételi aránnyal. A társaság neve: Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság.

A közös vállalat feladata a tervező és kivitelező kiválasztására irányuló tenderek előkészítése és lefolytatása, a szerződések megkötése, valamint a megvalósítás fázisában projektmenedzsment és monitoring tevékenységek ellátása. A vegyesvállalat nem végezhet kivitelezési feladatokat, a tervező és fővállalkozó munkáját koordinálja majd - a független mérnök és európai uniós tanúsító szervezetek mellett.

A nemzetközi szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi a projektre vonatkozó beszerzési szabályzat is, amelynek az alkalmazásával kerülhet kiválasztásra a felújítás, korszerűsítés tervezője és kivitelezője. A beszerzési szabályzat EU-konform, minden tekintetben megfelel az Európai Unió előírásainak - vélte fontosnak kihangsúlyozni a MÁV.

A tervezési és a kivitelezési munkák tendereztetése a jövő év folyamán kezdődik meg. A magyar vonalszakaszon az Európai Unióban és a Magyarországon hatályos műszaki előírásoknak kell érvényesülniük – a jogszabályi környezetnek megfelelve. A projekt célja a Budapest és Belgrád közötti 350 km-es szakaszon emelt szintű vasúti összeköttetés biztosítása, előirányozva a két főváros között csökkentett személy- és áruszállítási menetidőt. A fejlesztésre kijelölt magyar szakasz: a 150-es számú Budapest-Kelebia vasútvonal 166 km hosszban. A műszakilag elvárt cél: kétvágányúsítás, 160 km/óra működési sebesség; 225 kN tengelyterhelés, ETCS 2 biztosító-berendezés. A pálya legfeljebb 740 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesz alkalmas az Európai Unió műszaki előírásainak megfelelve.


Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.