Megállapodott a ferihegyi rendőrség és a Ryanair

Pénteken megállapodott a Ryanair és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a személyzet útlevélellenőrzéséről - tájékoztatta a Turizmus Online-t közleményében az ír fapados.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A közlemény meglehetősen rövid, részleteket nem tudunk meg, de úgy tűnik a légitársaság is engedhetett a 48-ból, amikor úgy fogalmaz: „A Ryanair új eljárásokban egyezett meg a Repülőtéri Rendőr Igazgatósággal, melynek köszönhetően késések illetve járattörlések nem lesznek, miközben a Ryanair személyzete egyes járatokon átesik a megegyezett útlevélellenőrzési eljárásokon.”

Így a legitársaság tájékoztatása szerint tarthatóak lesznek a 25 perces fordulóidők. A megegyezés eredményeképp a Ryanair nem törli március 16 után egy járatát sem.

Mint arról korábban beszámoltunk, járattörlés volt a Ryanair válasza az általa kifogásolt, szerintük felesleges és hosszadalmas útlevélellenőrzésre, melyre az esetben van szükség, ha a személyzet nem-schengeni országból érkezik, vagy oda tart Budapestről.

Megegyezés ide vagy oda, a március 16-ig törölt két napi járat már nem fog közlekedni „működési okok miatt”. Március 17-től azonban minden a régiben. A törlések a Baden-Baden-i, Manchester-i, Szaloniki és Memmingen-i járatokat érintették.


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.