Megérkezett Sevillába a Solar Impulse

Június 23-án reggel közép-európai idő szerint 7.38-kor sikeresen szállt le a napelemes repülőgép. New York JFK repterérről indult június 20-án, és 71 óra alatt teljesítette a 6272 kilométeres távot.

Ez volt a gép leghosszabb repülőútja idén. 

A sikeres földet éréssel egy újabb álom valósult meg: első ízben kelt át az Atlanti-óceánon egy olyan gép, amely nem használ fosszilis üzemanyagot, csupán a nap energiáját hasznosítja repüléskor, és nincs károsanyag kibocsátása. A gép másik pilótája, André Borschberg tavaly júliusban 62 óra alatt sikeresen átszelte a Csendes-óceánt, leszállás nélkül tette meg több mint nyolcezer kilométeres útját a japán Nagojából Hawaiira. Charles Lindbergh 1927-ben hajtotta végre az első transzatlanti átkelést repülőgéppel New Yorkból Párizsba és most Bertrand Piccard egy következő szintre emelte az óceán átrepülését környezetbarát energia felhasználásával.  Összefoglaló video a transzatlanti átkelésről: https://youtu.be/9ExvAfoWwuo.

Tiszta Technológiák Nemzetközi Bizottsága

Bertrand Piccard, a Solar Impulse kezdeményezője és elnöke, aki most szállt le a géppel, és André Borschberg társalapító és vezérigazgató, aki a monacói irányítóközpontból a repülését felügyelte, bejelentették, hogy létre kívánják hozni a Tiszta Technológiák Nemzetközi Bizottságát (International Committee Of Clean Technologies – Icct). Azon túlmenően, hogy megkísérlik elsőként körberepülni a Földet napenergia segítségével, a Solar Impulse folytatni fogja munkáját azt képviselve, hogy konkrét energiahatékony megoldásokkal sok olyan kihívás megoldható lenne, amelyekkel ma a világ társadalma szembesül.

A civil szervezetként (NGO) létrejött bizottság célja a tiszta technológiák fő globális szereplőinek összefogása, hogy független és hiteles energetikai tanácsadást nyújtson kormányoknak és vállalatoknak egyaránt. A Solar Impulse projekt egyik közvetlen örökségeként ezt kezdetben a Solar Impulse Alapítvány fogja támogatni.

A II. Albert monacói herceg, Richard Branson és Kofi Annan védnökségével rendezett COP21 előtt elindított #futureisclean kezdeményezésre alapozó NGO feladata az lesz, hogy közös hangot adjon annak a közel 400 globális szervezetnek, amelyek együttesen lépnek fel a tiszta jövőt szolgáló konkrét megoldások elősegítése mellett.

A solarimpulse.com oldalon a Solar Impulse 2 repülőútjáról szóló legfrissebb hírek olvashatók.

Forrás: ABB/GyártásTrend


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.