Megkezdődött az év legforgalmasabb időszaka - a repülőtéren

Július végén és augusztus elején két nagyszabású sportesemény, valamint több nyári fesztivál is megrendezésre kerül Magyarországon. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megerősített terminál üzemeltetéssel, biztonsági szolgálattal, parkoló felügyelettel és takarítói szolgálattal készül az év legforgalmasabb napjaira. A Budapest Airport azonban arra kéri az utasokat, hogy a megnövekedett forgalomra való tekintettel a szokásosnál hamarabb érkezzenek ki a repülőtérre.

Július 29-én kezdődik és augusztus 7-ig tart a 2019-es Maccabi Európa Játékok sportrendezvény, amelyet ezúttal Európa Sport Fővárosában, Budapesten rendeznek meg. A közel másfél hétig tartó program a kontinens legnagyobb zsidó sport- és kulturális rendezvénye, ami egyben a legnagyobb idei sportesemény Magyarországon. A játékokra a sportolók, csapatok, fellépők és szurkolók már napokkal előbb megérkeznek, többnyire repülővel, ami különösen nagy szervezést igényel a repülőtér és valamennyi hatóság részéről a nyári szezon eleve magasabb forgalma miatt.

Ugyanezen a héten zajlik a Forma-1 Magyar Nagydíj is, ami a versenyhétvége előtti napokban szurkolók tízezreit vonzza Magyaroroszágra. A repülőtéren eközben a kisméretű sugárhajtású gépek forgalma is a csúcsra jár: a szervezők és a csapatok, akárcsak a pilóták, magángépekkel érkeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes termináljára, a vasárnapi futam után pedig rövid időn belül már tovább is repülnek.

 

Sokáig a Forma-1 Magyar Nagydíj volt a rekord forgalom egyetlen kiugró hétvégéje a repülőtéren, mostanra azonban a számos magyarországi zenei fesztiválnak köszönhetően kiegyenlítődött a mezőny, egyebek mellett pl. a Sziget és az Ozora is tízezrével hozza a javarészt fiatal utazókat Magyarországra Európa minden szegletéből.

A következő hetekben nem lesz ritka a napi ötvenezret meghaladó utasszám, ezért a Budapest Airport arra kéri az utazókat, hogy a szokásosnál korábban érkezzenek a repülőtérre. Az utasok gyorsabb kiszolgálására számos idei fejlesztést bevet a Budapest Airport: korai poggyászfeladás akár több órával a járat indulása előtt, korszerűbb sormenedzselés, várakozási idő kijelzés és új biztonsági ellenőrző folyosók is működnek, hogy az utazás a lehető leggördülékenyebb legyen. A Budapest Airport minden érintett hatósággal együtt dolgozik azon, hogy a repülőtéren a sporteseményekre és a fesztiválokra érkező vendégeket kiszolgálja

Forrás: Budapest Airport


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.