Mégsem jut semmi a kerékpáros közlekedésre?

Hétfőn tárgyalta az Országgyűlés Sport- és Turisztikai bizottsága "A kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtéséért és elősegítéséért" című, öt SZDSZ-es képviselő által benyújtott határozati javaslatot.

A javaslatot benyújtó képviselők közül jelenlévő Dr. Világosi Gábor kifogásolta a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére szánt források jelentős megkurtítását, szinte nullára csökkentését. Világosi a csökkentést elfogadhatónak tartja tekintettel a gazdasági válságra, de a források megvonását nem. A rendszerváltás óta először 2007-ben, a Kerékpáros Magyarország program keretében készült átfogó és anyagilag is megtámogatott terv a hazai kerékpáros infrastruktúra európai szintűvé fejlesztésre. A 2007-2013 között tervezett mintegy 2000 kilométernyi kerékpárútra összességében 56 milliárd forint állt volna rendelkezésre. Az összeget a költségvetésből gazdálkodó Útpénztár és két uniós alap, a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) és a Regionális Operatív Program (ROP) biztosította volna. Mint azt a kormány képviseletében megjelent Szűcs János, a Közlekedési, Energiaügyi és Hírközlési Minisztérium (KEHM) főosztályvezetője elmondta, valójában átcsoportosításról van szó; a válság miatt a rendelkezésre álló forrásokból 10 milliárd forintot szánnak a gazdaság élénkítésére. A KÖZOP forrásból átcsoportosított összeg és az Útpénztár támogatásának drasztikus lecsökkentése miatt közel a negyedével csökkenhet a kérdéses időszakra szánt fejlesztési pénz. Szűcs elmondta, fontosnak tartja a kormány a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését, de a kormány a javaslatot több ponton is megvalósíthatatlannak tartja. Ezek közt szerepel például a munka- és lakóhely közti kerékpáros közlekedés ösztönzését szolgáló egyfajta, a közösségi közlekedési bérlet összegével arányos költségtérítés. Szűcs szerint míg egy bérlet megvétele igazolható, addig a kerékpáros közlekedés nem. Ugyanígy megvalósíthatatlannak nevezte a KEHM képviselője a kerékpáros közlekedés népszerűsítését szolgáló kampányok és akciók központi finanszírozását. A kormány, illetve a KEHM szerint a kerékpáros közlekedésre vonatkozó közlekedési szabályok és az utak engedélyezése nem kezelhető külön az egyéb szabályalkotási mechanizmusoktól, valamint az egyéb építési engedélyezési eljárásoktól. A kormány álláspontját kifejtve Szűcs elmondta, hogy foglalkoznak a dologgal, a probléma napirenden van, de a benyújtott indítványt nem tartják támogathatónak. A bizottság a javaslatot általános vitára alkalmasnak találta. A kérdéssel egyébként lapunk következő számában részletesen is foglalkozik.


Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz

Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz 

Nyáron már indulnak a közvetlen járatok.
Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál?

Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál? 

Kisebb vita robbant ki ez ügyben a z érdekelt felek közt.
Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.