Megújult a Ferencváros-Vecsés közötti vasúti pályaszakasz

Február 12-én délelőtt átadták a Ferencváros–Vecsés között felújított, uniós forrásból támogatott vasúti pályaszakaszt.

Az összesen 6,5 milliárd forintból megújult szakasz jelentős szerepet tölt be az utasforgalomban és a nemzetközi árufuvarozásban. Az eseményen részt vett Molnár Csaba közlekedési miniszter és Steiner Pál, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is. A beruházás első fázisaként Ferihegyen 2007-ben új megállóhelyet építettek a repülőtér I-es terminálja mellett. A megállóhelyen két utas peron és - az akadálymentes közlekedés biztosítása érdekében személyfelvonóval kiegészített - gyalogos felüljáró kialakítására került sor, emellett korszerű térvilágítást, utastájékoztató hangrendszert és video-kamerás térfigyelő rendszert hoztak létre. A beruházással lehetővé vált a Budapest Nyugati pályaudvar és Ferihegyi repülőtér közötti közvetlen vasúti összeköttetés. Az InterCity vonatok megállásával akár Nyíregyházáról, Debrecenből és Szolnokról is közvetlenül elérhető a repülőtér. A beruházás következő fázisaként átépítették Pestszentlőrinc vasútállomásának teljes vágányhálózatát, felújították a műemlékjellegű állomást, elkészült egy új gyalogos felüljáró, és korszerűsítettek három vasúti hidat is. A lakóépületek védelme érdekében 348 méter hosszú téglafalat, illetve 2640 méteres zajvédő falat építettek. A vasúti pályaszakasz felújításának eredményeképp nő a vasúti szolgáltatások színvonala, csökken a menetidő, valamint megvalósul a biztonságos és környezetbarát közlekedés. Az új pályaszakaszon az utasok biztonsága és a vonatok menetsebessége megfelel az Európai Unióban megkövetelt alapfeltételeknek. A korszerűsítés az ISPA/Kohéziós Alap támogatásával valósult meg.


Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.