Megy a gőzös Kanizsára

Idén 150 éve adták át a Déli Vasút Budapest–Nagykanizsa (egykori Buda–Kanizsa) vasútvonalát. A másfélszázadik évfordulóra elkészült vándorkiállítás – a budapesti Déli pályaudvar, Székesfehérvár és Nagykanizsa után – mától új helyszínen, a siófoki vasútállomáson tekinthető meg. A kiállítás része annak a nagyszabású ünnepségsorozatnak, amellyel az egykori Déli Vasút és a Buda–Kanizsa vasútvonal megnyitásának állít emléket a MÁV Csoport - közölte a MÁV a Turizmus Online-nal

A kiállítás megnyitóján Gruber Attila, Siófok országgyűlési képviselője, dr. Mosóczi László, a MÁV Zrt. infrastruktúra általános vezérigazgató-helyettese, Wein Tibor, a Magyar Gőzmozdonyokért és Vasútért Egyesület (MGVE) titkára és Soltész József, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum képviseletében mondott ünnepi beszédet.

Mosóczi László az ünnepség keretében kitüntetéseket és elismerő okleveleket adott át nyugdíjba vonult és aktív vasutas munkatársaknak a vasút szolgálatáért, különösen a siófoki vasútállomás és a Budapest–Nagykanizsa vasútvonal fejlődése érdekében végzett kiemelkedő munkáért, Vidus Béla, nyugdíjas mozdonyvezető a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatójának kitüntetését vehette át.

A siófoki állomáson található,

1910-ben készült gőzmozdonyt Gruber Attila, országgyűlési képviselő és a MÁV Csoport képviseletében dr. Mosóczi László avatta fel. Társadalmi munkában újították fel a gőzöst, amelynek a megszépítése az MGVE tagjainak, nyugdíjas- valamint aktív vasutasoknak és Gruber Attila, a terület országgyűlési képviselőjének nevéhez, tevékeny részvételéhez fűződik. Az avatási ceremóniát követően a résztvevők közösen egy emlékfát ültettek az 1982 óta a siófoki állomás területén kiállított gőzmozdony mellett.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vándorkiállítását Soltész József, az intézmény főmuzeológusa nyitotta meg. A Déli Vasút balatoni üdülőforgalmának korabeli színes reklámplakátjai külön érdekességként tekinthetők meg a vándorkiállítás eredeti engedélyokmányai, menetrendjei, mozdonyfotográfiái mellett.

A tárlat augusztus 21-ig látogatható a vasútállomás első peronjáról nyíló, volt nemdohányzó váróterem helyiségében, munka- és munkaszüneti napokon 14-18 óra között.

Az évforduló kapcsán,

a nyár folyamán a kanizsai vonal több pontján került sor ünnepi programokra. Június 25-én, az eseménysorozat kiemelkedő pontjaként „Megy a gőzös Kanizsára”, azaz gőzvontatású nosztalgiavonat indul a Déliből – Székesfehérvár és Siófok érintésével – Nagykanizsára, majd este vissza. A nap házigazdája Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója lesz. A székesfehérvári állomáson emléktábla avatásra kerül sor, míg Siófokon és Nagykanizsán egész napos programok várják a közönséget, amelyekbe természetesen az utasok is bekapcsolódhatnak.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.