Négy órán át ültek étlen-szomjan a sötét repülőgépben

A Ryanair diszkont légitársaság több mint száz elégedetlen utasa tiltakozott négy órán át étlen-szomjan ülve a sötét repülőgépben szerdán, mert járatukat átirányították Belgiumba.

Az utasok - többnyire francia turisták - Marokkóból indultak, és az eredeti tervek szerint Párizs közelében landoltak volna. A gép végül Belgium déli részén, Liege városának repülőterén szállt le. Ezzel szembesülve az utasok megtagadták, hogy elhagyják a gépet, amelyen nem tudták használni a mosdót, nem volt vizük, és be is voltak zárva.

"A pilóta elhagyta a gépet, még a pilótafülke ajtaját is nyitva hagyta" - mondta az egyik utas, aki feleségével, illetve két kisgyerekével tartott Párizs felé. Órákig tartó, utólag "nehéznek" minősített tárgyalások után a hatóságoknak sikerült meggyőzniük az utasokat, hogy szálljanak ki a gépből, és a repülőtéren várják meg a buszt, amely eredeti úti céljukra viszi őket.

Az utasok elmondták, hogy gépük eleve háromórás késéssel szállt fel kedd este. Mire a Párizstól nyolcvan kilométerre lévő Bauvais repterére értek volna, a létesítmény már bezárt, így nem fogadott járatokat. Ezért a gép végül Liege-ben szállt le valamivel éjfél előtt. Az utasok hajnali fél négykor "adták meg magukat". Egyikük megjegyezte, hogy a járatot anélkül irányították Belgiumba, hogy nekik szóltak volna, ezért döntöttek a tiltakozás mellett. A Ryanair egyelőre nem fűzött megjegyzést a történtekhez.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.