Nehézségekkel szembesül az easyJet a 3. negyedévben

Minden európai légitársaság számára rendkívüli kihívást jelentett idén a május-júniusi időszak. Az sárga farkú diszkont légitársaságnak nem tett a repülőtéri zsúfoltság, időjárás, irányítói sztrájk - tájékoztatott hétfőn a légitársaság.

Az easyJet a harmadik negyedévben, a mai nappal bezárólag összesen 1061 járattörlést regisztrált a francia légiirányítók folyamatos sztrájkja, Gatwick repülőtéren a kifutópályával és a zsúfoltsággal összefüggő problémák, valamint más, időjárási tényezők, és az ezek miatt bejelentett lemondások. Ennek következményeként csak júniusban eddig több mint 700 járatot törölt a légitársaság (300-at az elmúlt hét napban), többségüket sztrájkok és az időjárási körülmények miatt. Összehasonlításul: 2015 júniusában 487 járattörlésre került sor – ebből 420 a római Fiumicino reptéren kitört tűz miatt vált szükségessé, így ezek nagy része előre tervezett volt.

A fenti események, valamint az Egyptair tragédiája negatív hatással voltak mind a keresletre, mind pedig a hozamra. A harmadik negyedév adózás előtti nyeresége kb. 28 millió fonttal, az egy ülőhelyre jutó árbevétel pedig kb. 1,6 százalékponttal csökkent. Ebből adódóan az egy ülőhelyre jutó árbevétel változatlan árfolyamon számolva a harmadik negyedévben kb. 8,6 százalékkal lesz alacsonyabb, szemben a félévkor becsült 7 százalékkal. Ennek oka, hogy a járatkimaradások miatt más gépekre átirányított utasok olyan helyeket kaptak meg, amelyeket egyébként az induláshoz közelebbi napokon, drágábban lehetett volna értékesíteni.

Az EU népszavazás eredménye után az easyJet a gazdaságban és a fogyasztói hangulatban tapasztalható, további bizonytalansággal számol ezen a nyáron, aminek következtében az egy ülőhelyre jutó bevételek változatlan árfolyamon számolva 4-6 százalékkal csökkennek majd a 2015 első felében elérthez képest. Ezen felül az olajárak és az árfolyamok változása miatt várhatóan hozzávetőlegesen 25 millió font többletköltséggel kell számolnia a légitársaságnak a féléves eredmények közzétételekor előre jelzetthez képest. Emiatt az easyJet továbbra is igyekszik a lehető legnagyobb üzemanyag-megtakarítást elkérni.

Összhangban a szokásos gyakorlattal, az easyJet a harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit 2016. július 21-én teszi közzé.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.