A tengeri hajóutakat szervező olasz társaság útjai most már az ír fapados brit weboldalán is foglalhatók, és a légitársaság több mint 50 útvonala esetében kedvező összeköttetést biztosít a Costa hajóutak legfontosabb kiindulási pontjaival (Velence, Barcelona és Róma). A túraszervezők azonban az ír fapados járatainak késéseire mutatnak rá, valamint arra, hogy a légitársaság másodlagos repülőtereket használ, ahonnan akár 100 kilométert is utazni kell a kikötőig. Nehezményezik azt is, hogy a légifuvarozó roppant szigorú a fedélzetre vihető poggyászok mennyiségét illetően, és borsos tarifákat vet ki a plusz csomagokra. Márpedig egy tengeri hajóútra jó pár bőrönddel indulnak neki az utasok. A Costa mindennek ellenére bízik az együttműködés sikerében, mivel legfontosabb célkitűzése, hogy új utasokat szerezzen, amely a Ryanair-rel úgy véli lehetséges. A hajótársaság tavaly 1,2 millió utast szállított, 2010-re az 1,5 millió elérése a cél, ez éppen annyi, mint ahányan a britek közül igénybe veszik a tengerhajózási társaságok szolgáltatásait.
Nem használ a Costa-nak a Ryanair?
Nagy-Britanniában az utaztatók körében megütközést és aggodalmat váltott ki a Costa és a Ryanair hároméves együttműködéséről szóló bejelentés.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.