Nem lesz központi parkolási szabályozás Bécsben

Lekerült a napirendről a fizetőparkoló-övezetek szabályozásának központosítása Bécsben egy helyi népszavazás eredménye alapján.

A kedden közzétett előzetes végeredmény szerint a múlt hét végén megtartott állampolgári konzultáción a résztvevők 63 százaléka szavazott arra, hogy maradjon kerületi ügy a parkolóövezetek szabályozása. A központosítás egyben várhatóan a fizetőparkoló-zónák kiterjesztését is jelentette volna.

A véleménynyilvánító népszavazáson kiderült az is, hogy az osztrák főváros lakói nem szeretnének olimpiát a városukban, támogatják viszont a közműszolgáltatók önkormányzati tulajdonban tartását.

A részvételi arány mintegy 30 százalék volt.

A szavazatukat leadók 71 százaléka ellenezte, hogy a város pályázzon a 2028-as nyári olimpia rendezésének jogára. Előzőleg Michael Häupl polgármester és Karl Stoss, az Osztrák Olimpiai Bizottság elnöke egyaránt pártolta a pályázatot.
A szavazók 87 százaléka vélekedett úgy, hogy az önkormányzatnak "meg kell védenie" a magánosítástól a közműszolgáltatókat.

Az ellenzék - a konzervatív Osztrák Néppárt és a populista, szélsőjobbhoz közeli Osztrák Szabadságpárt - keményen bírálta a szociáldemokrata-zöld városvezetést a népszavazás miatt. Szerintük a Városháza csupán politikai hangulatkeltésből bocsátotta népszavazásra a közművek privatizációját, mivel valójában egy pártnak sem áll szándékában ilyen lépés.

Az SPÖ előzőleg az Európai Bizottság által javasolt új vízszolgáltatási irányelvre hivatkozva azt állította, hogy az Európai Unió részéről egyre nagyobb nyomás nehezedik a privatizáció érdekében a tagállamokra. Michel Barnier belső piaci biztos később a Die Zeit című német lapnak nyilatkozva cáfolta, hogy a bizottság privatizációpárti volna, azt viszont elismerte, hogy nem volt teljesen egyértelmű a testület kommunikációja.

Az eredmény jogilag nem köti az önkormányzat kezét, de Michael Häupl és Maria Vassilakou alpolgármester már előre bejelentette, hogy tartják magukat a lakosság véleményéhez.

Forrás: MTI


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.