Nem okoz fennakadást az időjárás Ferihegyen

A napok óta szakadó eső és a viharos, óránként akár 40-50 kilométeres, szél sem zavarja a Ferihegyi nemzetközi repülőtér forgalmát.

Az elmúlt napok viharos, esős időjárása nagy kihívás elé állítja a repülőtér szabadban dolgozó szakembereit. A körülmények ellenére sikerül fenntartani a különféle földi kiszolgáló szervezetek munáját és a zavartalan üzemelést.

A óránként 40-50 kilométeres szél azonban szinte teljesen pályairányban fúj, ezért nem okoz különösebb gondot a fel- és leszállásoknál. A mai, korszerű utasszállító gépek elsősorban az oldalszélre lennének érzékenyek, a jelenlegi szélirány azonban a szokásos, észak-nyugati, mindössze 10 fokkal tér el a futópályák tengelyétől, emiatt érdemben nem befolyásolja a repülést, sem éjjeli, sem nappali üzemben.

Komolyabb kihívást jelent viszont a napok óta szakadatlanul zuhogó eső, amit a terminál épületek előtti forgalmi előtérről egy nagykapacitású csatornarendszer vezet el a repülőtér mesterséges tavába. Ennek a tárolónak, amelyben a tűzoltók számára tárolnak több ezer köbméter vizet, az elmúlt napokban nagyon megemelkedett a vízszintje. A tároló vízszintjét a Ferihegy munkatársai folyamatos szivattyúzással tartják a kritikus határérték alatt, hogy a tó továbbra is be tudja fogadni a lehullott esővizet.

A repülőtéri szolgálatok állandóan figyelik a meteorológiai előrejelzést, mert sem a repülőtér talaja, sem a víztároló már nem tud jelentősebb mennyiségű vizet felvenni. A Budapest Airport Zrt. repülés-üzemvezetője speciális gépkocsival méri a futópályákon a vizes beton tapadását, hogy a fel- és leszálló gépek személyzete a megfelelő beállítással tudja szabályozni a repülőgépek fékhatását. A csúszós, vizes betonon nemcsak az autókéhoz hasonló ABS-rendszer segíti a repülőgépek biztos fékezését, hanem az ún. reverzálás is, amikor a sugárhajtómű gázsugarát egy rostély befordításával menetiránnyal szembe, előrefelé irányítják és így fékezik le gyorsan a sokszor 80-100 tonnás utasszállító gépeket. Az eső, illetve a széllökések miatt ezen a héten nem kellett egyetlen járatot sem törölni Ferihegyen, illetve kitérő repülőterekre sem kellett irányítani egy repülőgépet sem.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.