Nyáron már a 2019-es kapacitásait kínálná a Wizz Air

A járvány előtti, 2019-es szinten lehet a Wizz Air kínálata a nyári csúcsidőszakban a cég vezérigazgatója szerint. Váradi József azonban már óvatosabb, és nem bocsátkozik becslésekbe arról, mikor térhetnek vissza a régi kerékvágásba - írja az AIRportal.hu.

A szakember a CAPA légiközlekedési tudásközpont Live elnevezésű online konferenciasorozatán beszélt arról, hogy tavaly a járvány előtti kapacitás 80 százalékát biztosították, most már csak 10 százalékkal maradnak el a 2019-es szinttől. Mivel a nyári csúcs idejére kevésbé lesznek szigorúak a korlátozások, képesek lesznek júliusban és augusztusban a két évvel ezelőtti szintre emelni a felkínált ülőhelyek számát.



A portál arról is beszámolt, hogy Váradi már nem akar becslésekbe bocsátkozni, hogy mikor érhet véget a mostani helyzet, mert korábban sem jöttek be erről a jóslatai. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy a pandémia alatt a családokat és barátokat látogató utasok mindig is jelen voltak, az üzleti utasok viszont a korábbi válságok idején is eltűntek, majd visszatértek, ahogy a társaságok újra engedélyezték a céges utazást. Mivel az üzleti utasok jelenléte nem konstans, ezért a Wizz Air inkább a családlátogatókra és a turistákra akar fókuszálni.


Forrás: Airportal.hu


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.