Nyereséges második negyedévet zártak a légitársaságok

3,9 milliárd dollár nyereséggel zárta 2010 második negyedévét a IATA által az ágazat pénzügyi egészsége szempontjából figyelemmel kísért 47 légitársaság.

A IATA hétfői jelentése szerint a legjobban az észak-amerikai és ázsiai-csendes-óceáni térség légitársaságai teljesítettek. Európában az eredményeket a társaságok összesen mintegy 1, 3 milliárd dollárnyi vagyonértékesítése javította, amely nélkül továbbra is veszteségesek lettek volna.

A IATA értékelése szerint a stabil üzemanyagárak mellett a lassan-lassan javuló utazási kereslet pozitívan hatott az elmúlt hónapokban. Világszinten nyereséges lehet idén világ a légi közlekedése, miközben az európai légitársaságok 2010-ben is veszteségeket szenvedhetnek el - közölte nemrégiben a IATA, amely szerint az ágazat szereplőinek összesített nyeresége 2,5 milliárd dollár lehet 2010-ben. Márciusi prognózisában még 2,8 milliárd dolláros veszteséget valószínűsített a szervezet.

Giovanni Bisignani, a IATA vezetője szerint a világgazdaság a korábban vártnál gyorsabban kapaszkodik ki a válságból, a forgalom már vissza is tért a krízis előtti szintre. Az ágazat így 2007 óta először ismét nyereséges lehet.

A világ nagy térségei közül Európa az egyetlen, ahol veszteséggel zárhatnak a légitársaságok, főként a gazdaság gyengesége miatt. A kontinens vállalatait az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt korlátozások is sújtották, a nyári szezon sikerét pedig sztrájkok fenyegetik.

A személyszállításban 7,1 százalékos, a teherszállításban 14 százalékos bővülést vár az idén világszinten a IATA.

Egy évvel korábban a társaságok összesített nettó vesztesége még 881 millió dollár volt. (MTI)


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.