Olaj szivárgott a Qantas gépének hajtóművéből

Olajszivárgást észleltek a Qantas ausztrál légitársaság három Airbus A380-as típusú repülőgépe hajtóműveiben azon műszaki vizsgálatok során, amelyeket azért végeznek el, hogy kiderítsék mi okozta ennek a géptípusnak a motorhibáját a múlt héten.

Alan Joyce, a Qantas légitársaság vezetője elmondta, hogy három A380-as gép három hajtóművében észleltek a megengedettnél nagyobb olajszivárgást. Mindhárom hajtóművet leszerelték további tesztelés végett.

A Qantas egyik A380-as repülőgépe a múlt csütörtökön hajtott végre kényszerleszállást a szingapúri repülőtéren, miután egyik hajtóművében robbanás következett be, és a motor egyes darabjai szanaszét szóródtak az indonéziai Batam sziget környékén. Megsérült a gép bal szárnya is, ami arra utal, hogy a motorból származó egy vagy több alkatrész lyukat ütött a szárnyban.

A gépen tartózkodó 433 utas és 26 fős személyzet tagjai közül senkinek sem esett baja. A történtek után a légitársaság úgy döntött, hogy átmenetileg kivonja a forgalomból mind a hat A380-as típusú gépét. Alan Joyce szerint az olajszivárgások miatt további 72 óráig nem engedélyezik a felszállást az Airbusoknak.

Az A380-as a jelenlegi legkorszerűbb, egyben a legnagyobb utasszállító repülőgép. Hajtóműveit a Rolls-Royce gyártotta. A gép több mint 500 utas szállítására alkalmas. Első kereskedelmi repülése 2007 októberében ugyanezen az útvonalon, Szingapúr és Sydney között történt. (MTI)


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.